Pihenő a Gösserben

„És mint várható volt, a szót leginkább a profik vitték – nem a magyar értelemben vett, gyakorlati politikát mélyen megvető civilek, hanem felkészült politikusok, az elemi felháborodását vitahelyzetekben egyre hatásosabban érvényesítő Szél Bernadett, aki most bizonyítja be, hogy egy romlott közegben a tisztesség a legjobb taktika; vagy Gulyás Márton, akinek ugyan pártja nincs, de a hivatásosok többségénél felkészültebb, ezért tisztábban lát, és egészen ritka jó érzéke van a politikai dramaturgiához.

Volt 1989 táján egy irányzat azon belül, amit egy év múlva már jobboldalnak neveztek. Az ellenzéknek a Hazafias Népfrontból kinőtt ágáról van szó, lásd Kereszténydemokrata Néppárt. De a Magyar Demokrata Fórumba is elég sok jutott belőlük. Távol állt tőlük a felkészült politizálás, a keménység, nem bántottak ők senkit a kötelezőn kívül. Az volt az elvük, hogy az országgal nem a többpártrendszerű parlamentarizmus hiánya és az abszurd, elszegényítő gazdaságpolitika a fő baj, netán az oroszoktól való függés, hanem az, hogy az emberek nem elég rendesek.

Tessék rendesnek lenni, jó viselkedni, akkor majd minden jóra fordul. Mondhatni, egy kávé mellett mindenki megjavítható szép szóval, rábeszéléssel, saját jóságunk, csodálatosságunk ismertetésével.

Ez az irányzat – pártoktól függetlenül – igen népszerű volt. Aztán nem kis része volt abban, hogy minden ilyenre fordult, amilyen ma.”