Nagyító alá tették az Orbán-kormányok gazdasági intézkedéseit – ezek voltak a legnagyobb sikerek
Három korszakot ölelnek fel a 2010 óta bemutatott gazdasági intézkedések.
Miután a kormánypártok a materiális erőforrások, az intézmények és nyilvánosság szintjén domináns pozícióba kerültek, a következő lépés azoknak a szerveződéseknek a – nem csupán technikai, de elvi – ellehetetlenítése, melyek riválisaivá válhatnának.
„Miután a kormánypártok a materiális erőforrások, az intézmények és nyilvánosság szintjén domináns pozícióba kerültek, a következő lépés azoknak a szerveződéseknek a – nem csupán technikai, de elvi – ellehetetlenítése, melyek riválisaivá válhatnának.
Hatalomtechnikai értelemben ez annál is inkább logikus lépés, mert az elmúlt évek valódi alternatívát jelentő megmozdulásai rendre civil keretek között szerveződtek. Azonban a belőle fakadó önpusztító tendenciák okán végső soron mégis könnyen paradoxonba fordulhat át. Kulturális, tudományos és diplomáciai szempontból már jelen pillanatban is felmérhetetlen károkat okozott a CEU ellehetetlenítése és a civil szervezetek támadása. Azonban ennél is aggasztóbb az a tendencia, amit az intézkedések jelenlegi iránya előrevetít.
A nemzetközi beágyazottságú CEU és a „külföldi finanszírozású” civil szervezetek ugyan kitüntetett jelentőségűek, mivel globális gondolkodási folyamat eredményeit csatornázzák be, azonban korántsem egyedüli színterei a politikai imagináció születésének. Az alternatív életek elképzelését blokkolni kívánó hatalomtechnikai logika ennek megfelelően aligha fog megállni bezárásukat követően: mindaddig, amíg ellenállási pontokat észlel, vagyis amíg a propagandisztikusan nem kontrollálható rétegek nem passzivizálódnak, továbbhalad.
Egy ilyen folyamat végeredménye könnyen belátható: addig tart, amíg a társadalom nem redukálódik egyrészt a propagandisztikus információáradat virtuális valósága által uralt rétegekre, másrészt az azon kívüliek passzív csoportjára. Történelmi szempontból egy ilyen folyamat nem csupán a felvilágosodás és modernizáció eszméinek teljes dekonstrukcióját fejezi ki. Egyfajta »ellenreformkorként« legalább annyira szembe megy a nemzeti identitás alapjául szolgáló oly kevés konszenzuálisan nagyra tartott korszakkal is, melyben a nemzeti kérdés elválaszthatatlan volt az emancipáció kérdésétől. Végeredményben a kormány által elkezdett pálya azzal fenyeget, hogy önmaga számára sem marad semmi, ami felett érdemes lenne hatalmat gyakorolnia.”