Tállya Magyarország legszebb Tállya

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azért jöttem, hogy Tállyáról beszéljek. Bár, akárcsak a jó bornak, Tállyának sem kell cégér. Aki járt már Tokaj-hegyalja e csodálatos táján, tudja, hogy Tállyának nem kell védőügyvéd. A találkozások földje mindenkit elvarázsol. Ma mégis rám hárul a feladat, hogy a Tállyaiak nagykövete legyek. Mondhatnák, a meghívottak küldhettek volna szebbet, simabeszédűbbet, egy igazi Tállyait, ám mégis ma én állok itt – egy békéscsabai srác, akit Tállya mégis egy életre megigézett. Akárcsak a tősgyökeres Zempléni Árpádot, a XIX-XX. század fordulóján élt költőt, akiről Móricz Zsigmond azt írta, hogy „táltos szépségében és megrendítő magában ott áll a magyar irodalom legfőbb becse között.”

Nos, ezt a Zempléni Árpádot így varázsolta el szülővárosa: „Bejártam én az országot végig, / Rónák táját, kék hegyek vidékit, / S hogy bejártam, csak azóta látom, / Nincs szebb ország ezen a világon.” Hát tényleg nincs, Hölgyeim és Uraim. Az első egyetértési pontot bizonyára megtaláltuk. De haladjunk tovább. A csodálat után jöjjön az elképedés. Ahogy Zempléni Árpád, Móricz méltató szavai ellenére úgymond kiesett az irodalmi kánonból, úgy szorult ki a nagy történelmi tradíciókkal rendelkező Tállya a szocializmus évei alatt a magyar borkultúrából. Hát nem elképesztő, vagy sokkal inkább felháborító? Az a Tállya, az a Tokaj-hegyalja szorult margóra, amely legalább a XVI. század óta igézte meg a világot a királyi nedűvel. Az a Tállya merült feledésbe, amely három templomával, kúriáival, csodálatos pincéivel, földalatti pincelabirintusával, lélegzetelállító utcácskáival századok óta hívogatja az ide térőket.

Az ember elképed, felháborodik és ilyenkor születik meg és tör utat magának a dac. A dac, hogy ezt nem hagyjuk. Tállya dacos város. Dacol az idővel, dacol a történelem viharaival, dacol a természettel. Nem véletlenül van ez így.

Nemcsak azért, mert a Rákócziak birtoka és a felkelés főhadiszállása volt, hanem azért, mert Tállyát ma is igazi kurucok lakják. Rafinált kurucok. A Tállyaiaknak komoly legendáriumuk van. A helyiek úgy tartják, itt van Európa földrajzi közepe. Hol máshol dőlnének el a nagy dolgok, ha nem Európán közepén? A helyiek azt is mondják, hogy az itteni evangélikus templomban keresztelték meg a kuruc hagyományok nagy folytatóját, Kossuth Lajost. Kell-e ettől rebellisebb örökség? A helyiek derűs daccal vésték a Rákóczi kastély boltíves kapujára, „ha isten velünk van, ki ellenünk” („Si deus pro nobis contra nos”). Egy ilyen biztatás hogy is lehetne vesztes hagyomány? Itt még a a gombákat is megszelidítik.

Míg a Botrytis Cinerea gomba a világ legtöbb borvidékén ellenségnek számít, hiszen éppen a szüret idején támadja meg a bogyókat szürkerothadást okozva, addig a tokaji borvidéken csodákat művel. A bogyók húsát átjárva vizet vesz fel és mazsolaszerűvé töppeszti a szőlőt, ezáltal a gyümölcs belbecsét koncentrálja. Tisztelt Hölgyeim és uraim, nem csodálom, ha nyeltek egyet. Igen, jól gondolják, az aszúról beszélek. Vinum Tokajense Passum, az isteni nedű, ami mindenre gyógyszer. Gyógyszer az elfeledés, a partvonalra szorítás, a lemondás ellen is. Bátorrá tesz. A bátorság pedig a cselekvés legjobb barátja. Így vezet út a csodálattól az elképedésen keresztül, a dacon át egészen a jövőt formáló cselekvésig. Mert hogy néz az már ki, hogy arra legyünk kárhoztatva, hogy a múltunkból éljünk? Hogy tiszteleghetnénk méltó módon a kuruc hagyományaink előtt, ha csak visszafelé nézünk és semmit sem vagyunk képesek hozzátenni jelenünkhöz?

Mert az a helyzet, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az igazsághoz az is hozzátartozik, nem szólhattunk csak elragadtatás nyelvén, mert ha cselekedni akarunk, félre kell tenni a költészetet. Mert mégiscsak az a helyzet, hogy Tállya még mindig csak egy be nem váltott lehetőség. Mert mégiscsak az a helyzet, és itt és most nem szomszédvillongásokat akarok kelteni, hogy Tállya örök riválisa, Mád borászatilag Tállyánál még mindig előrébb tart. Elég, ha csak Szepsy vagy Demeter míves boraira gondolunk.

Mert mégiscsak az a helyzet, hogy még mindig kevés indokkal tudunk szolgálni a messziről idetévedő vendégnek, hogy miért is időzzön el nálunk hosszabb ideig. Alig van hol megszállnia, alig van hol ennie, miért is maradna. Maradhatna persze a beletörődés. A beletörődés, hogy jó ez így, elvegetálunk. Minek annyit ugrálni. Tállya mindig is volt, mindig is lesz. Mindig is a Várhegy és a Szerencs patak közötti területen éltek a tállyai emberek, jó minden úgy, ahogy van és kész. De éppen azért küldtek engem a tállyaiak, mert én tudom azt hitelesen mindenkinek megüzenni: mi tállyaiak azt mondjuk, a beletörődést kell száműzni, a vendéget meg itt kell tartani. Jól hallották, mi tállyaiak, mert most már én is tiszteletbeli tállyai vagyok. A személyes hitelemet teszem fel arra, hogy nem engedünk a beletörődésnek. Nem is engedhetünk.

Nekünk Tállyaiaknak van mire építenünk. Tállyai hagyomány a tavaszi szalonna fesztivál: különböző szalonnákhoz különböző borokat kóstolunk. Tállyai szokás a szőlős búcsú, szeptember utolsó hétvégéjén szőlővel és borral díszítjük római katolikus templomunkat, Európában mi tesszük ezt így egyedül. És most már tállyai szokás lesz az évi kétszeri Kerekdomb Fesztivál és Tokaj-hegyaljai barbecue-zás is. Ide mindenkit szeretettel várunk, csak a beletörődés nincsen szívesen látva. És nincs okunk megállni. Kellenek még helyek, szállások, éttermek és jó borok. És kell az is, hogy megtanítsuk az országnak a tállyai dűlök nevét: Somszög, Dongó, Hasznos, Görbe, Bártfai, Tökös-Mály, Bohomály és így tovább. Mert ahogy Móricz Zsigmond mondaná: Tállya „táltos szépségében és megrendítő magában ott áll Magyarország legfőbb becse között.” Vagy ahogy a tállyai emberek mondják: Tállya Magyarország legszebb Tállya.

Köszönöm a figyelmüket.”