Ma már német vagyok

„Ön 1953-ban, magyarnak született. Hogyan válik valaki fúziós dzsesszzenésszé a keleti blokkban?

Mindig emlékeztetem magam arra, ami 1956-ban történt. A magyar népfelkelés közben belelőttek a békésen a több szabadságért tüntető tömegbe. Három éves voltam akkoriban. Apám, egy nagyszerű zenész, később mindig azt mondta: te nem szabadságban, hanem diktatúrában élsz. Egy esélyed van csak itt a szabadságra: ha képzed magad. Ezért csak gyakoroltam és gyakoroltam.

Mégis elmenekült?

A zenémért többször is bebörtönöztek, végül a menekülés mellett döntöttem. Dráma lett belőle, másokkal együtt egy 8 kilométer hosszú vasúti alagútban osontunk, amit fegyveres határőrök őriztek. Az alagút olyan szűk volt, hogy a benne elhaladó vonat minket is magával söpört volna. Ötven méterenként voltak ilyen kis, a vágányokon dolgozó munkásoknak fenntartott mélyedések az oldalán, azonban ezekbe egy embert fért csak el. Az életünkért futottunk. Halálfélelmem volt.

Menekültként érkezett tehát Németországba.

Ültem egy német hivatali szobában és menedékkérelemért folyamodtam. Mit akar nálunk csinálni, kérdezték. Azt válaszoltam, hogy Ian Andersonnal a Jethro Trullból, Jack Bruce-szal a Creamből és Al Di Meolával akarok egy zenekarban játszani. Tényleg van egy olyan akta, amivben ez szerepel. Én ezt akkor írásba adtam, és mára meg is valósult mindez. Eredetileg tovább akartam menni az Egyesült Államokba. Csakhogy időközben beleszerettem a német mentalitásba. Ma németnek vallom magam. Beleszerettem Goethe, Schiller, Bach és Beethoven országába, és főleg azon emberek szívélyességébe, akik egykoron befogadtak.

(...)

Ön bevándorló, menekült, mégis dolgozott a CSU-nak. Összeilleszthető ez?

Szenvedélyes környezetvédő vagyok. Az első környezetvédelmi minisztériumot Münchenben alapították, és ezt pont a CSU tette, ahogy a világ első olyan alkotmánya is bajor, amelyben szerepel a környezetvédelem.

Mit gondol a jelen aktuális menekültvitájáról?

Szeretem Németországot, és Németországnak toleránsnak kell maradnia. Amikor én ideérkeztem, a férjnek még alá kellett írnia, hogy a felesége dolgozni mehessen. Ez az ország azóta nagyot lépett előre. Ilyennek is kell maradnia, egy színes köztársaságnak, ahogy Udo Lindenberg barátom is nevezi. Éppen ezért nyilatkoztam meg szkeptikusan a bevándorlási válságról. Művészként egy értékközösségként működő Európát szeretnék. Martin Schulz azonban inkább egy kötelezettségeken alapuló közösséget látna szívesen. Színes, toleráns Európát szeretnék. Egy ilyen közösség nem tartható fenn tartósan, ha egyes országokra külön szabályok vonatkoznak.

(...)

Sokat tesz a Magyarországgal folytatandó párbeszédért. Ön Orbán támogatója?

Willy Brandt támogatója vagyok. Hidakat szeretnék építeni. Brandt mottója is ez volt.

Orbánt azért is kritizálják, mert korlátozza a sajtó szabadságát.

Mindig az elsődleges hírforrásokat keresem. Tehát megkérdezem az országban élő embereket. Nemrég egy budapesti hotelben végigkapcsoltam a tévécsatornákat. Rögtön három adón, az ATV-n, a HírTV-n és az RTL Klubon is masszív, kritikus tudósítást láttam a kormányzat különböző témáiról. Az, hogy a vélemények sokszínűsége beszűkül, nálunk is megtapasztalható, hiszen a digitalizálódás és a szerkesztőségek zsugorodásának következményeként sokan egymást másolják, koppintják. Ezt sajnálatos fejleményként értékelem. Tudósítókból is alig van már. Veszélyes, ha különböző nézetek nem nyernek teret, és ezek jelentősége lecsökken. A szabad sajtó egy igenis megvédendő, értékes jószág.

Van ebben bármi szerepe a zenének?

Orbán Viktor müncheni koncertemet követően odalépett hozzám, és gratulált a zenénkhez. Oxfordi hallgató volt. Schopenhauerről és Kantról lehet vele beszélgetni. Látja: a zenész, aki Angela Merkelt támogatja, bizony szívesen társalog a magyar miniszterelnökkel. Erre gondolok, amikor azt mondom, hogy hidakat kell építeni Willy Brandt hagyományára támaszkodva.”