Mégsem gumicsont

„Kő hullott az ügynökkérdés apadó kútjába. Elég nagyot csobbant, mi tagadás. Lapunk hasábjain Lukács Csaba terjedelmes írásban elemezte Lehel László életútját, beépülését a pártállam ügynöki hálózatába. A cikk megjelenésének másnapján Lehel László evangélikus lelkész, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-vezérigazgatója felfüggesztette tevékenységét. Elég beszédes reakció, még akkor is, ha az ügynökvád egy sor tisztázatlan kérdést vetett fel. Ilyenkor segít a nyilvánosság, de ezzel a jogával Lehel László nem élt, a megkeresésekre nem reagált. Még a teljes igazság kiderülése híján is kijelenthető: ügye is, reakciója is több mint kínos.

De ez a több mint kínos ügy egy nagyon fontos tényre legalább rávilágított. Arra, hogy az egész ügynökkérdés nem egyszerűen szőnyeg alá van seperve, hanem az a szőnyeg le is van ragasztva. Nem perzsa-, hanem padlószőnyeg. Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon – eddigi miniszterelnökeink egyike sem lépte át a diktatúra árnyékát azzal az elhatározással, hogy egyszer s mindenkorra tisztázza, ki volt besúgó. Huszonhét éve rágjuk ezt az ügynökkérdésnek nevezett gumicsontot, és senki nem tud politikai riválisának becsületsértése nélkül választ adni arra, hogy miért maradt el nálunk az átvilágítás. Már-már úgy éreztük, politikai érdekérvényesítőkön kívül ez a dolog senkit sem izgat mélyen, lejárt az érdeklődés szavatossági ideje, és kiderül: mégsem. Mert az ügynökkérdés olyan, mint a méreg, vagy mint a baktériumtenyészet: egykanálnyival meg lehet mérgezni egy egész régió kútjait.

Nem mindenki liheg a leleplezésért, vannak ebben az országban mértéktartó, józan és okos emberek is. De azt azért tudnunk kell, hogy egy besúgó, aki máig fedésben van, nem sokban különbözik attól, aki halálos kórral fertőzi ismerőseit, mert zsenánt neki a bevallás: beteg vagyok. Aki ugyanis fedésben van, és bízhat benne, hogy igazi énje, tevékenységének valódi jellege rejtve is marad, annak az válik elsőrendű érdekévé, hogy az őt övező hazugság minél vastagabb rétegben védje bármiféle támadástól. Kapaszkodik tehát fölfelé, nem érdekli, kire vet árnyékot, kit blamál, ha egyszer kiderül róla az igazság, és egy idő múlva mindent annak rendel alá, hogy valódi énje sose látszódjék. És ez az, ami a legaggasztóbb. Mert ez az ember valójában saját eltitkolni kényszerült személyiségének börtönében van. Onnan a világ a két vasrúd közti képkockákká egyszerűsödik, és csak azok a fontos szereplők, akiknek fegyverük van őellene.

A nagy tanulság levonása még hátravan. Vizsgálni fogja az ügyet a parlament külügyi és a nemzetbiztonsági bizottsága is; a beszervezési kartonról az adatok jól azonosíthatók, a Filozófus néven működő titkos megbízott munkadossziéja azonban nem került elő. Történészek foglalnak állást, nyilatkozott Prőhle Gergely is, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, s az ügy rendkívüli kínosságához az is hozzátartozik, hogy Lévai Anikó, a kormányfő felesége egy sor jótékonysági akcióban együttműködött és a nyilvánosság előtt együtt is szerepelt a segélyszolgálat vezetőjével. Lehel Lászlónak, ha az ellene felhozott ügynökvád fehéren-feketén bebizonyosodik, sok mindenért kell felelnie. Többek közt kollégám életének veszélybe sodrásáért, ha valóban ő tájékoztatta az észak-koreai hatóságokat a baptista segélyszervezetben önkénteskedő újságíró »veszélyességéről«. S nem utolsósorban azért is kell a nyilvánosság elé állnia, mert egy magas pozícióba került titkos megbízott múltjának sötétsége a kormányra is árnyékot vethet.

És mindez megelőzhető lett volna. Huszonhét év volt az átvilágításra.”