„Bienerth regnálása négy hónapja alatt kiderült, joviális stílusa, megnyerő mosolya és perfekt körmondatai mögött jobbára nincs valódi tartalom. Ami pedig van, az elsősorban saját politikai kapcsolatépítését szolgálja. Márpedig a sport világa az már csak olyan, hogy ezt nem tűri.
A sportban sok a viszály, a veszekedés, de a teljesítmény szent és sérthetetlen, csak az számít, azt mindig, minden körülmények között elismerik. Még attól is, akit nem feltétlenül imádnak. Gyárfás Tamást, aki a MÚSZ 110 éves fennállása során 23 éven át uralkodott, autokrata vezetési stílusa miatt kritizálták leginkább, de pont a megkérdőjelezhetetlen teljesítménye miatt fogadták el. Ha nincs
Shane Tusup, és nem jön vele a magyarral merőben ellentétes amerikai szemlélete, a mai napig ő az elnök.
Gyárfás regnálása alatt semmiképp sem fordulhatott elő, hogy: