Sajtóstul rontani a házba

„Miután hosszan-hosszan fejtegettem, hogy Magyarországon törvényenkívüli akciókra is lenne bőven indok, ha lenne hozzá elszánás, és ha a mozgalmárok két fő típusa (úgymint a »demokrata« és a »civil«) a tiltakozásnak nem csupán két módját – a petícióaláírást és a workshop-szervezést – tartaná elfogadhatónak, vizsgáljuk már meg közelebbről Fekete-Győr András eljárását. A filigrán fiatalember másodmagával bement egy irodaépületbe, ahová beengedték, a „szerkesztőségbe” lépve útbaigazítást kért és kapott, beszélgetni próbált, majd fölszólításra távozott. Most azontúl, hogy a sorolt csapások súlya alatt összeomlott a rendszer, tegyük már föl a kérdést: hol van itt a jogsérelem? Elárulom: sehol. Egyedül azon lehet vitatkozni, hogy a videó közzétételével sértettek-e képmáshoz fűződő jogot a momentumosok, de én ezt sem tartom egyértelműnek, és ha igen, akkor a fölvétel tartalmát tekintve egészen enyhe mértékben. A video ugyanis egyáltalán nem ábrázolja K. András agitációs beosztottat sértő vagy megalázó módon, nem bántja őt emberi méltóságában. Hacsak… hacsak nem azzal, hogy bizonyítja, hogy TÉNYLEG az Origoban dolgozik. Ezt viszont tekintsük beismerésnek.

Létezik azonban még egy beismerés. Az Origo és nyomában a teljes prüszkölő-hápogó kormánypárti média most vallja be ország-világ színe előtt, hogy amit művelnek, az nem újságírás, és így is kell viszonyulni hozzájuk. Fekete-Győrék akciójával ugyanis nem az az analógmegoldás, hogy beléptetetnek egy határvadász-alakulatot a Fidelitasba azzal a fölszólítással, hogy törjenek ránk, hanem az, ha a Fidesz elnöke, akinek ügyeivel (szemben a hatalomnélküliek viselt dolgait firtató álsajtóval) mi szoktunk foglalkozni, neki tetsző időpontban, meglepetésszerűen beállít hozzánk, és számon kéri, hogy mit firkálgatunk össze róla. A kávénk ugyan nem túl jó, de elszaladnánk pogácsáért, és miközben válaszolnánk, boldogan tennénk föl azokat a kérdéseket, amelyekre hét éve nem hajlandó felelni. Milyen újságírók már azok, akik elzavarják cikkeik szereplőjét, azt, akiről nap mint nap írnak, ahelyett, hogy kérdeznének tőle? Vagy ha a tisztelt szaktársak ennyire fölkészületlenek, akkor a kamerák előtt egyeztessenek egy interjúidőpontot, és ha az őket meglátogató politikus erre nem hajlandó, akkor az neki lesz kellemetlen.

Ilyen egyszerű lett volna, ti, zsurnálimitátorok – és több szót most már nem vesztegetnék rátok. Viszont a kormánypárti közönségnek, amelyik most együtt háborog kedvenc lapjaival, portáljaival, tévécsatornáival, üzenném: nincs erre semmi oka, ismételten meg van vezetve. Nem a momentumosok követtek el merényletet, hanem az ő idoljuk gyáva, és ezt könnyű bizonyítani. Ismétlem, a momentumos gyárlátogatásra a miniszterelnöki vizit a megfelelő válasz. Küldjétek már be a főnököt, figyeljétek meg, úgy sem mer bejönni.”