Kávé és erőszak

2017. május 16. 12:08

Az elharapódzó akasztós, lefejezős, fellógatós, kirángatós dumákért egyértelműen az olyan figurák tehetők felelőssé, mint a zavarkeltésben, káoszteremtésben, durva provokációkban élharcos Gulyás Márton és elvtársai.

2017. május 16. 12:08
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Idők

„Bár nem szorul rá, a hétfői közéleti kávézás után mégis egy emberként kívánunk kiállni kollégánk, Bayer Zsolt mellett.

Álláspontunk szerint a politikai megnyilvánulások során elharapódzó akasztós, lefejezős, fellógatós, kirángatós dumákért egyértelműen az olyan figurák tehetők felelőssé, mint a zavarkeltésben, káoszteremtésben, durva provokációkban élharcos Gulyás Márton és elvtársai. Nem véletlen, hogy hétfőn délelőtt is a legagresszívabb módon igyekezett ráerőltetni saját, kompromisszumra képtelen, minden empátiát és a megértés legcsekélyebb szándékát is nélkülöző előítéleteit arra a társaságra, amelyik épp azért ült le egy asztalhoz, hogy legalább demonstrálja: képes meghallgatni a másikat. Gulyásnak ez most sem sikerült, csak nyomta a kormányellenes mantráját, ameddig nyomhatta. S mivel célját nem érte el, értelmetlennek titulálta az egész találkozót.

Azonban nem neki, hanem Bayer Zsoltnak van igaza, aki szerint már önmagában az óriási eredmény, hogy ebben az összetételben ezek a közszereplők leültek egymással egy légtérben és – az állandóan közbekiabáló Gulyás kivételével – meg tudták hallgatni egymás érveit.

S ha még azt is hozzávesszük, hogy abban is egyetértettek, hogy az erőszak minden formája, így a verbális erőszak is elítélendő, és minden, a nyilvánosság előtt megszólaló civilnek, újságírónak és politikusnak önmérsékletet kellene tanúsítania még akkor is, ha homlokegyenest az ellenkezőjét gondolják egy adott kérdésben, mint ellenfeleik, akkor határozott előrelépésnek is tekinthetjük az összejövetelt. Minden érintettnek tudomásul kell vennie ugyanis azt a természetből fakadó körülményt, hogy amilyen a mosdó, olyan a törölköző!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. május 17. 14:54
Ottó,az elvtelen szervilizmusod határtalan.
marko11
2017. május 16. 19:55
Gulyás Márton és elvtársai - írja az ex KISZ titkár.
noMores
2017. május 16. 19:12
Bayerzsoltit is csak provokálták, Ottó, igazad van! OMFG, te, hülyegyerek....:(
Héja
2017. május 16. 18:54
Ottó. Már azzal, hogy Gulyás nevét leírod, túlértékeled. Nem ér egy betűt a fészkelődő munkátlan fittyfasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!