Jogos harag mint ön- és ellenségismeret

„Haragszunk azokra, akik a nevén nevezés jogától fosztják meg a világ gyászoló polgárait. Aki az Iszlám Állam zászlaja alatt öl, az radikális iszlamista. És pont.

Haragszunk azokra is, akik a manchesterihez hasonló gyilkolászógépek kapcsán vallásfilozófiai szemináriumokat tartanak a radikális iszlámból, addig bolygatva gondolataikat és magukat, mígnem kiderítik, hogy felfegyverzett lutheránusok a reformáció 500 éves ünnepét örömködve üzenték a múlt héten gyerekeknek: sorsod itt bevégeztetett!

Jobb, ha elfogadjuk, míg nem késő: háborúban állunk, ellenségünk és nem ellenfelünk van. Ez az ellenség a radikális iszlám. Hogy ki és hogyan kerül kontrollja alá, hogyan találja őt meg, bonyolultabb dolog, mint a szavaim. De a politikai cselekvésnek egy ponton túl már tettnek kell lennie, nem pedig végtelen megértési szándéknak.

A megértés a jövőre is irányul, de a jövő csak akkor lesz, ha a jelent kontrolláljuk. A jelen kontrollja pedig hadviselést jelent. Titkosszolgálatok kifárasztására játszó magányosan gyilkoló dzsihadisták mindig előnyben lesznek, ha álságos humanizmussal és a hatóságok állandó kontrolljának kritikájával akarjuk megvédeni a békét.

Szun-ce tanácsai között olvashatjuk:

„Aki megérti, hogy mikor lehet harcolni, és mikor nem, az győzni fog.” (…) Aki ismeri az ellenséget, és ismeri önmagát, az száz csatában sem kerül veszélybe. Aki nem ismeri az ellenséget, ám ismeri önmagát, egyszer győz, másszor kudarcot vall. Aki sem az ellenséget, sem önmagát nem ismeri, minden csatában vereséget szenved.”

Mai jegyzetem végére jó tanácsom így csak annyi: ismerjük meg önmagunkat, ismerjük meg és fel az ellenségünket, így pedig megvédjük magunkat és gyermekeinket.

Egyszóval: a holnapot!”