A felcsúti autókereskedő

„Van-e baj az Európai Unióval? Van. Főleg az a baj az Európai Unióval, hogy jóformán nem is létezik. Nincs közös külpolitika, nincs közös szociális politika, nincs közös adópolitika, nincs közös titkosszolgálat, nincs közös határvédelem, nincs közös hadsereg. A közös Európa ma egy államosított önzés: amíg az európaiság plusszos, addig »hajrá Európa!«, amint azonban az európaiság mínuszos, Európának máris nincs gazdája. Csakhogy Európa bajaira nem a kevesebb Európa a megoldás, amint azt Orbán Viktor állítja, hanem a több Európa – főleg pedig az, ami leginkább hiányzik: a közös európai identitás. Európa bajaira a megoldás az Európai Egyesült Államok.

A brüsszeli elit korrupt és tesze-tosza – valóban az. Jól mutatja ezt, ahogy hagyták és hagyják Szíriában, Ukrajnban vagy épp Magyarországon is elszabadulni az orosz befolyást. De vajon jobb volt-e Európa, amikor a Mediciek gyilkolták egymást és másokat halomra? Kevésbé képmutató volt-e az az Európa, ahol VIII. Henrik egyházat alapított, és teológiai értekezéseket írt, miközben sorban mészárolta le a feleségeit? Jobb hely volt-e Európa, amikor a jakobinusok megszervezték a forradalmi terrort, vagy akkor amikor az első világháború győztesei igazságtalan békét kényszerítettek Magyarországra 1920-ban a Nagy-Trianon palotában? Igazságosabb volt-e Európa, amikor odadobta Magyarországot 1945-ben és 1956-ban a szovjet birodalomnak? Nem. Európa politikája sohasem volt jó, sohasem volt erkölcsös, és csak nagyon ritkán volt kedvező nekünk.

Csakhogy ennek semmi jelentősége. Mi, magyarok, vagyunk, akik vagyunk. Európaiak. Mi, magyarok a Nyugathoz, és nem a Kelethez tartozunk. Nem azért, mert én azt mondom, és nem azért, mert Soros György azt mondja, hanem azért, mert Géza fejedelem és István király ezer évvel ezelőtt így döntöttek. A magyarokat római katolikus hitre, és nem pravoszláviára térítették. A magyarokat latin, és nem cirill betűkre tanították. Ez pedig minket, mai magyarokat is kötelez – itt és most. Az, hogy mi, magyarok a Nyugathoz tartozunk, nem politikai kérdés, mint azt Orbán Viktor hiszi, hanem a legalapvetőbb kulturális és identitáskérdés.

A mai Róma: Brüsszel. A mai Bizánc: Moszkva. Mi pedig látjuk, hogy milyen Brüsszel, és nem tetszik – bőven van mit javítani rajta. Tudjuk, hogy ez a mi felelősségünk is. De azt is látjuk, hogy milyen Moszkva, és az még sokkal kevésbé tetszik – de ahhoz legalább semmi közünk. Mi nem Ukrajna, és nem Szerbia vagyunk. Tudjuk, kik vagyunk. Nem téveszt meg minket, hogy az orosz birodalom száz évenként megszállja a hazánkat – azért még meg tudjuk különböztetni magunkat tőlük. Oroszország barátsága Magyarországnak mindig is vért, háborút, megszállást, nyomort és elnyomást jelentett. 1849-ben is, és 1949-ben is. Nézzünk csak Ukrajnára! Nézzünk csak Fehéroroszországra! Nézzünk csak Örményországra! Nézzünk csak bármelyik országra, amit gyarmatként tart az orosz birodalom – és azt látjuk, hogy ebből a barátságból nem lehet jól kijönni. A lengyelek és a baltiak pontosan értik ezt. Orbán Viktor viszont csak annyit lát, hogy ha hatalmát orosz szuronyokra építi, attól az biztosabb és tartósabb lesz. Akkor ő is kaphat annyi időt, mint Kádár János.

Ezért képes felrúgni az ország ezeréves elkötelezettségét, a magyarság legfontosabb történelmi tradícióját: az istváni döntést. Képes megtaposni 1848 és 1956 szellemét, miközben pofátlanul szabadságharcosnak tünteti fel magát. A luxuslimunizin hátsó ülésén azt hazudja, hogy ő Petőfi Sándor. Pedig ő csak egy kígyónyelvű gazember, Petőfi pedig egy szabadságharcos hazafi, akit az országba beözönlő oroszok öltek meg – miközben a nyugatos, polgári Magyarországot védelmezte. Vérben és sárban – nem a kaviáros asztal mögött, pezsgőspohárral a kézben.
Hangsúlyozom, hogy ez elsősorban nem politikai kérdés – ez a legalapvetőbb kulturális és identitáskérdés. Európa nem pusztán az Európai Unió – Európa Boccaccio, Shakespeare, Molière, Goethe, Franz Kafka, Thomas Mann, Kosztolányi és Márai. Európa valami, amit gondolunk a világról, és amit gondolunk magunkról. És ebből aztán rengeteg minden következik – többek közt egyfajta politika. Ami egyáltalán nem Putyin, egyáltalán nem egy autoriter, jogtipró állam, röviden: egyáltalán nem Orbán Viktor.

Nekünk, magyaroknak az a tragédiánk, hogy azt a vékony kultúrmázat, amit a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor magára szedett, a 2002-es választási veresége után elkeseredésében és dühében felkínálta Habony Árpádnak, aki fogta a vésőjét, és visszavéste azt a gyökerekig – így aki 2010-ben Magyarország miniszterelnöke lett, az már nem több, mint egy felcsúti autókereskedő, aki a hatalmon, a még több hatalmon, a pénzen és a focin kívül legfeljebb Kovács Ákost gondolja a világról. A felcsúti autókereskedő megoldja okosba'. Szerinte Magyarországnak nem elvei, hanem érdekei vannak. A felcsúti autókereskedőnek nincs kulturális beágyazottsága, nincs identitása – ezért képes Brüsszelt bármikor Moszkvára váltani. A felcsúti autókereskedő tökéletes azonosulási pont a meghódolni vágyó tömegnek, és korlátlan lehetőség, hogy a politikában egyetlen pillanatra se zavarják elvek, értékek, a történelem, vagy bármi, ami nem kifejezhető közvéleménykutatási adatokban, szektorokban, stadionokban vagy kastélyokban. A mai Orbán Viktorban minden megvan, ami tökéletes szavazatmaximalizáló médiapolitikussá teszi, viszont semmi sincs már meg benne, ami felelős államférfivá tehetné.

Azért vagyunk ma itt, mert nem akarjuk, hogy a mi életünkkel, a mi jövőnkkel folytassa ezt az alávaló játékot. Értjük, hogy neki imponál a szibériai tigrissel félmeztelenül birkózó cárevics – de nekünk nincs szükségünk se cárra, se oligarchákra, se jogtiprásra. Mi szabadságban akarunk élni. Jogállamban akarunk élni. Orbán át akar seftelni minket az Urálon – mi azonban Európához tartozunk, és nem Ázsiához!

Amikor azt mondom, hogy »ruszkik haza!«, akkor nem pusztán a paksi építkezésre gondolok, nem pusztán a KGB-re, hanem elsősorban Orbán Viktorra, Orbán Viktor pártjára és kormányára. Ezekre a moszkovita gazemberekre, akiknek egyre kevesebb közük van ehhez az országhoz, ehhez a néphez, ehhez a kultúrához. Ők egyre inkább Putyinhoz tartoznak, ők egyre inkább Ázsiához tartoznak, és nem Európához. Nem értik, nem szeretik, nem akarják a szabadságot. Olyanok lettek, mint azok a kommunisták, akik ellen '89-ben ágáltak. Vlagyimir Putyin ölébe vezetik Magyarországot. Amikor azt mondom, hogy »ruszkik haza!«, vegyék egész nyugodtan magukra! Kiáltsuk együtt, hogy meghallják, hová tartozunk! Kiáltsuk együtt: »Európa!«”