Minden eddiginél nagyobbat ugrott Magyarország az elputyinizálódás útján április 20-án.
„A Groznijban született Magomedet, Budapesten élő orosz állampolgárt mélységesen felháborította, hogy a nagy honvédő háború hőseinek emlékművét Komáromy Gergely sárga vízfestékkel megbecstelenítette. »Felkutattuk ezt az állampolgárt, elbeszélgettünk vele, és most angolul és magyarul elnézést fog kérni« – mondta Magomed a Youtube-videón. Komáromy ezt meg is tette. Nem ismerek olyat, akik másképp tett volna a helyében.
Nem is ő az első. Csecsenföld vezére, Ramzan Kadirov nem először ért el így bocsánatkérést. (...)
A Moszkva ellen egykor dzsihádot hirdetett néhai Ahmad Kadirov fia nagyon sokat megengedhet magának Oroszországban, cserébe a szeparatizmus felszámolásáért. És hála az orosz–magyar kapcsolatoknak, megteheti ezt most már Magyarországon is.
2006-ban még nem akadt civil csecsen, aki elégtételt vett volna ugyanennek az emlékműnek a meggyalázásáért. Ma már bátran megteheti, aligha kell tartania attól, hogy a magyar titkosszolgálatok felkapják a fejüket, vagy hogy a Pakssal lekenyerezett kormányfő szót emelne az ellen, hogy innentől orosz álcivilek mondják meg, hogyan tiltakozhatnak a kormány politikájával szemben a magyar polgárok.”
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
A német AfD vezetője az orosz energiát kívánja vissza, a Bizottság szerint hiába.
Kijev szerint egy Moszkva melletti műholdas kommunikációs központot is eltaláltak.
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
