Anyák a világ körül – 4. rész: Észak-Írország

„Új sorozatunkban világ körüli, »anyai« utazásra invitálunk. Minden részben egy új országba látogatunk, egy-egy édesanya szemszögéből ismerkedhetünk meg az adott nemzet szülői szokásaival, lehetőségeivel. Joanna Goddard Motherhood Around the World, azaz Anyák a világ körül című sorozatának hála megismerkedtünk már a norvég, a japán és a kongói anyai élettel. Most a negyedik részben Észak-Írországba látogatunk. Joanna interjújában Tiffany Wyse-Fisher-t kérdezi az ír szokásokról, az elmúlt két évéről és a vidéki mindennapokról. Tiffany Wyse-Fisher Ohio-ban született és az Illinois-beli Peoria városában töltötte gyermek- és felnőttkora nagy részét. Férjével, Dustin-nal két éve úgy döntöttek, hogy munkát váltanak, eladják házukat és egy kis faluba költöznek Észak-Írországban.

»Az egész akkor kezdődött, amikor egy örökbefogadási kurzus után (legidősebb fiúnk Dél-Koreából származik) rájöttem, hogy rossz irányba tart az életünk. Ki akartam lépni a munkahelyemből és önkénteskedni szerettem volna. A férjem is támogatott ebben, a kalandozásnak ő is megörült. Én rajztanárként dolgoztam, ő pedig grafikatanár volt egy egyetemen, emellett egy magánvállalkozásunk is volt. Úgy gondoltuk, még egy évig várunk, átrágjuk magunkat a lehetőségeken, ehhez képest két hónapra rá, már Írországban kezdtünk egy teljesen új életet.«

Jelenleg Tiffany és férje egy békítőközpontban dolgoznak csodálatos kilátással a tengerre. »Nagyon szeretünk itt élni. A falunk bár pici, de önellátó, négy élelmiszerbolttal, hat fodrászattal, két hentessel és kismillió kocsmával. Megkaptuk a kormánytól a megtisztelő „Kiemelkedő természeti szépséggel” bíró elnevezést. A Trónok harcának egyes jeleneteit is errefele vették fel. Bár több mint egy órát kell vezetni ahhoz, hogy egy nagyobb várost találjunk – amit eleinte nehéz volt megszokni –, még így is maximálisan megéri.«

A nyugalomról: »Az ír kultúra nem a dátumokra, az időpontokra, hanem a kapcsolatokra épül. Emiatt aztán mindenki késében van, ugyanakkor folyton beszélgetünk. Ez eleinte zavaró volt nekünk, de aztán nagyon megszerettük. A két éves vízumunk sajnos hamarosan lejár és már előre szomorkodom, hogy itt kell hagynunk ezt a nyugalmat.«”

(...)