Atombomba

2017. április 10. 14:02

A harmadik világ népességrobbanása, népességeltartó képességének rohamos gyengülése és az onnan Európába irányuló, gyorsuló népvándorlás között nyilvánvaló összefüggés van.

2017. április 10. 14:02
Faggyas Sándor
Magyar Hírlap

„A puszta számok elképesztőek és sokkolóak: míg 1800 körül még »csak« egymilliárd körül volt a világ népessége, és utána több mint száz év telt el a második milliárd eléréséig, a huszadik század utolsó harmada óta tizenkét-tizenhárom évenként egy-egy milliárd fővel többen vagyunk. Az emberi populáció szaporodásának üteme egyelőre nem lassul, a jelenlegi hét és fél milliárdról századunk közepére – alig több mint egyetlen emberöltő alatt – előreláthatóan tízmilliárdra nő, és még komoly demográfusok sem merik megjósolni, mikor és milyen szinten tetőzhet majd a demográfiai dagály. Annyiban korrigálni szükséges azonban Ehrlich és Lorenz profetikus figyelmeztetését, hogy nem az egész emberiség túlnépesedését tapasztaljuk; a nyugati civilizáció – s ezen belül főként Európa – a népesség fogyásától és elöregedésétől szenved, miközben a világ legszegényebb kontinense, Afrika – továbbá Ázsia nagy része is – patologikus népességrobbanást produkál. Afrika lélekszáma 1950 és 2016 között 5,3-szeresére gyarapodott, s az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re a jelenlegi duplájára: 1,2 milliárd főről 2,5 milliárdra emelkedik, amit századunk végére további 1,9 milliárd fős növekedés követ, így megközelíti Ázsia 4,9 milliárdos népességszámát. Európa népessége viszont előreláthatóan csaknem százmillióval csökken 2100-ig, s a jelenlegi tíz százalékról hat százalék alá zsugorodik aránya a világ össznépességében.

A harmadik világ népességrobbanása, népességeltartó képességének rohamos gyengülése és az onnan Európába irányuló, gyorsuló népvándorlás között nyilvánvaló összefüggés van. A horrorfilmeket is felülmúló párizsi, brüsszeli, németországi robbantások, a nizzai, berlini, londoni, stockholmi gázolásos mészárlások a migrációs válságnak csak a csúcsát jelentik. Vajon hány ártatlan embernek kell még elpusztulnia, míg a nyugati világ – elsősorban Európa – politikai, katonai, üzleti döntéshozói és véleményformálói fel- és elismerik, hogy a tömeges, illegális, üzletszerű bevándorlást és a vele együtt gyilkos vírusként terjedő, bestiális terrorakció­kat csak akkor lehet megelőzni, ha sikerül lefékezni Afrika és Ázsia több tucat (zömmel muszlim többségű) országában a kóros és káros népszaporodást. A demográfiai »atombomba« minden más terroristafegyvernél veszélyesebb és pusztítóbb. Hatástalanítására – társadalmi, gazdaságfejlesztési, környezetvédelmi és egyéb reformok, programok mellett – a tudatos családtervezés, a hatékony születésszabályozás, valamint a szexuális tárgynak, »szülőgépnek« tekintett afrikai és ázsiai nők emancipálásának ösztönzésével, támogatásával, s ha másként nem megy, kikényszerítésével van csupán esélyünk. Az ő esetükben – a gyermekszegény Európával szemben – éppen a születésszám csökkentése jelenti az életpártiságot.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. április 10. 18:17
Ha kívülről nézném, akkor azt mondanám, hogy Európa megérdemli, hogy Afrikává, Ázsiává váljon kinézetre, amiért ilyen politikát folytat és nem hajlandó megvédeni önmagát, csak az a gond, hogy ez a mi bőrünkre is megy.
Akitlosz
2017. április 10. 18:15
"A harmadik világ népességrobbanása, népességeltartó képességének rohamos gyengülése " Nem gyengül semmit a népességeltartó képességük, hanem "csupán" egyre nagyobb a népesség amit el kellene tartaniuk. A vízhiány meg az aszály csak mese, ugyanannyi víz van, mint volt 50 meg 100 éve. Csakhogy közben nagyon sokkal több lett az ember és az ugyanannyi vizet egyre több ember akarja meginni, meg fürödni benne, tehát az egy főre jutó vízmennyiség drasztikusan csökkent és tovább csökken. Különben meg minek is robban az a népesség, ha egyszer saját magát is képtelen eltartani? Jó kérdés mi? Erősebb a fajfenntartási ösztön az életösztönnél? Pedig nem.
Akitlosz
2017. április 10. 18:10
"Európa népessége viszont előreláthatóan csaknem százmillióval csökken 2100-ig, s a jelenlegi tíz százalékról hat százalék alá zsugorodik aránya a világ össznépességében." Ami ennél nagyobb gond, hogy már ők sem lesznek fehér emberek. Afrika és Ázsia ideköltözésével itt is olyan világ lesz, mint náluk. A fehér ember már ritka lesz a Földön 2100-ban.
Akitlosz
2017. április 10. 18:08
"Vajon hány ártatlan embernek kell még elpusztulnia, míg a nyugati világ – elsősorban Európa – politikai, katonai, üzleti döntéshozói és véleményformálói fel- és elismerik, hogy a tömeges, illegális, üzletszerű bevándorlást és a vele együtt gyilkos vírusként terjedő, bestiális terrorakció­kat csak akkor lehet megelőzni, ha sikerül lefékezni Afrika és Ázsia több tucat (zömmel muszlim többségű) országában a kóros és káros népszaporodást." Ez kijelentés? Csak mert nekem elsőre kérdésnek tűnt. A mai kor újságírói valamiért nagyon utálják a kérdő és főleg a felkiáltó jeleket. Vagy csak egyszerűen írnak, ha kell, ha nem bár nem értenek hozzá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!