Tisztelt Elnök Úr!

„Tisztelt Elnök Úr!

Szeretném megköszönni, hogy ellátogatott volt iskolámba és válaszolt a diákoknak az egyetememre vonatkozó kérdéseire. Ugyanakkor sajnálom, hogy több fontos kérdésben félretájékoztatta a diákokat.
Nem felel meg a valóságnak, hogy három Közép-európai Egyetem lenne. Intézményünk két egységből áll, az amerikai akkreditáltságú CEU-ból és a magyar akkreditáltságú KEE-ből.
Mindkét egység oktat. Nem felel meg tehát a valóságnak, hogy Magyarországon csak a KEE folytat képzéseket, a CEU pedig nem. A képzéseknek négy ismérve van: diákok, programok, oktatók és épületek. (1) Diákjaink mindegyike beiratkozik a CEU-ba. (2) A programok hetven százalékának csak CEU-s akkreditációja van. (3) Valamennyi oktató munkaszerződésében szerepel, hogy részt kell venniük a CEU oktatási tevékenységében és egy részüknek csak CEU-s munkavégzésre vonatkozó szerződése van. (4) Az épületek és egyéb oktatási eszközök a CEU használatában is állnak.
Nem felel meg a valóságnak, hogy a KEE akkor is minden gond nélkül folytathatja jelenlegi tevékenységét, ha a CEU-nak távoznia kell. A CEU és a KEE infrastrukturális, oktatási és kutatási szempontból is szerves egységet alkotnak. Ennek az egységnek az alapját a méreteit tekintve nagyobb, eredetét tekintve pedig régebbi, amerikai akkreditáltságú programok alkotják. A CEU elűzése a KEE programjait is aláássa. 
Nem felel meg a valóságnak, hogy a törvény egyetlen mondata sem vonatkozik a KEE-re. A 9. § (2a) alkalmazása megköveteli a hasonló nevű egyetemek esetében, hogy a később létrejött egység változtassa meg a nevét. A mi esetünkben ez éppen a KEE-t érinti.
Az az állítás, hogy egyes nyugati országok szabályozása szigorúbb mint a magyar félrevezető. A magyar szabályozás létező intézményeket lehetetlenít el. Nem tudok olyan másik nyugati országról, amely létező, törvénytisztelő és tekintélyes egyetemeknek az országból való kiszorításához vezető törvényeket hozott volna. 
Amikor Ön Ignatieff rektor urat idézte, Ön azt a félrevezető benyomást keltette mintha a rektor úr azt állította volna, hogy egyetemünk magyarországi működését semmilyen veszély nem fenyegeti. Azonban a rektor úr csak azt mondta, hogy az egyetem nem fog megszűnni, valamint azt állította, hogy ragaszkodunk Budapesthez. Azt nem mondta, hogy bármit hajlandók vagyunk elfogadni azért, hogy jelenlegi helyszínünkön maradhassunk. Azt gondoljuk, hogy az igazság a mi oldalunkon van, és azt reméljük, hogy maradni fogunk, annak ellenére, hogy a kormány mindent megtesz az ellenkezőjéért. Azonban miután a kormány eddig semmilyen érvre nem reagált, ebben a pillanatban nem látjuk a megoldást. Budapesti működésünk sajnos igenis veszélyben van.
Végül Ön azt mondta, hogy amennyiben megvan a jóindulat mindkét félben, a tárgyalások megoldáshoz fognak vezetni. Egyetemünk számos alkalommal kifejezte készségét a párbeszédre. Azonban egyeztetést kérő leveleinkre a kormánytól eddig vagy elutasító választ kaptunk vagy semmilyet. 
Hol van itt a jóindulat, elnök úr?
Kérem gondoljon bele, miért nem hallgatott Önre a kormány, és miért nem kezdett tárgyalásokat az érintettekkel? Attól tartok azért, mert nem tisztelik Önt eléggé.
Hogy ez miért van, nem tudom. De azt gondolom, hogy amennyiben Ön kissé kritikusabban viszonyulna a kormányzati érvekhez, talán az Ön tekintélye is növekedne. 
Végül engedje meg, hogy hangsúlyozzam, jól esett, hogy Ön értékesnek találja az egyetemünkön folyó munkát, és nagyra értékeltem az Ön beszédmódjának civilizált hangnemét.

De nem látom, hogy a helyzetet jottányit is javította volna.”