Öt év után jelentkezett új regénnyel László Zoltán, ráadásul újra sci-fivel. Egy olyan világban járunk, ahol a tenger mélyén hirtelen felbukkanó, szolgálatkész idegen lények technológiája anarchista kisközösségek utópiájává varázsolta a Földet. Egy új felfedezés azonban mindent a feje tetejére állíthat. Kritikánk a Távolvízről.
Öt évvel az Egyszervolt című urban fantasyje, és nyolc évvel utolsó sci-fije után jelentkezett új sci-fivel László Zoltán az Agave Könyveknél a Könyvfesztiválra. Nem mondom, izgatottan vártam ezt a könyvet, egyrészt azért, mert a szerző 2007-es Keringés című könyve az egyik kedvenc magyar sci-fim; másrészt meg azért, mert a fülszöveg egy nagyon érdekes világot vázolt fel.
A helyzet a következő: egyszercsak megjelent egy furcsa űrhajó az Atlanti-óceán mélyén, benne pedig ott lapult százmillió lény, akik rögtön úgy döntöttek, hogy az emberiséget akarják szolgálni az emberek számára felfoghatatlanul fejlett biotechnológiai eszközeikel. Ezek egyike a „lassú időgép”, avagy lig, ami adott területen felgyorsítja az idő folyását. Hogy egy példával is szemléltessük ezt: a reggel elvetett búzát délután már le is lehet aratni. Van ingyenebéd! Vagy legalábbis olcsóebéd, na.
A tengervízben élő kreatúrák megjelenése nyilván teljesen felfordította a világot, volt egy rövid háborús időszak, aztán az emberiség nagy része a partokra és a tengerekre, óceánokra migrált: összeomlott a globalizált gazdaság, eltűnt az internet, a sok nagy ország pedig még több kicsi közösségre bomlott fel – az egyetlen globális struktúra az Összemberi Képviselet, ami a kedves, játékos és szolgálatkész kreákat osztja szét a közösségek között.
Főhősünk Goda Gellard, aki még ebben a világban is különösen kívülálló: egy baleset nyomán egész gyerekkorát egy lassú időgépben töltötte édesanyjával. A regény elején egy ideje már kikerült a világba, és az adriai partoknál felépített Tengerbudapesten próbálja megtalálni élete értelmét. Itt él apja is, akiről annyit tud, hogy a baleset következtében vele egyidős lehet, és hogy már a baleset előtt megcsalta édesanyját.
A bonyodalmat pedig az okozza, hogy az emberiség gyakorlatilag semmit sem tud arról, hogy miért érkeztek a Földre a kreák. A lények maguk sem emlékeznek erre, valamiért kitörlődtek az emlékeik. Kialakult egyfajta status quo: a mainstream tudományos nézet a dänikenista álláspont, miszerint a kreákat a jövőben jelentős fejlődésen áteső emberiség küldte vissza. Ettől függetlenül valójában teljesen nyitott kérdés, hogy kik lehetnek a Konstruktőrök, a kreák alkotói. Egy tudós azonban jelentős felfedezést tesz, és mikor pletykaszinten elterjed a hír, minden csoport arra törekszik, hogy ők aknázhassák ki legjobban a tenger mélyén rejlő titkot, ami kulcsot adhat a Konstruktőrök kilétéhez.
László Zoltán a Távolvízben egy rendkívül izgalmas alaphelyzetet vázol fel, már a fülszöveg olvasásakor sok kérdés merült fel bennem, és ezek nagy részét a szöveg is boncolgatja. Milyen etikai vetületei vannak a kreák alkalmazásának? Milyen következményei vannak annak, hogy tulajdonképpen egy teljesen ismeretlen technológiára alapul az emberiség utópiája? Az is szuper, hogy a sci-fit lehozza a csillagokból a tengerek mélyére. A világ felvázolása, az atmoszféra, és a középpontba helyezett probléma is rendkívül érdekes.
Azt is szeretem, ahogy László Zoltán ír, pontosabban azt, ahogy leír: teljesen plasztikusan el tudtam képzelni az idegen bioszféra leírását, a tenger alatti látképeket és a különféle izgalmas lakókörnyezeteket, ahol az emberek élnek ebben a világban. A párbeszédek nem nyújtanak maradandó élményt, de csalódást sem okoznak, az akciójelenetek pedig kellően sodró stílusban vázolják az eseményeket.
Két dologgal volt problémám. Az egyik az, hogy nem nagyon fogtak meg a karakterek, pedig megvolt a kellő komplexitás, megvoltak a személyes drámák, valahogy mégsem ültek annyira, amennyire én azt szerettem volna. Egy-két ember jelenlétét feleslegesnek éreztem, másoknál pedig azt, hogy hangsúlyosabb szerepet kellett volna kapniuk, mert érdekelt volna a történetük. A másik pedig az, hogy kicsit sok a tökölés, amit finoman úgy lehet megfogalmazni, hogy viszonylag lassan építkezik a regény. Egy ilyen építkezésnél muszáj, hogy a befejezés üssön, és ezzel nincs is gond. Ha jól értettem mindent a végén, akkor a befejezés kellően nagyot ütött és megválaszolt egy sor kérdést, nyitva hagyott egy sor másikat.
Összességében tehát jól sikerült László Zoltán visszatérése a sci-fihez, és úgy tudom, hogy nem kell öt évet várnunk a következő regényére. Szerencsére.
*
A szerző szombaton dedikálja is a könyvét a Könyvfesztiválon. Kövess minket Facebookon és Molyon, olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről, és gyere el a Könyvfesztiválra, ahol főszerkesztőnk moderálja majd a kortárs sci-firől és fantasyről szóló beszélgetést!
Az író, festő- és előadóművészt, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium vezetőjét egyebek mellett a romapasztorációról, Krisztus cigány hangjáról, a pokolról és az isteni fényről kérdeztük. Interjúnk.
Efféle könyveket nem lehet csak úgy elolvasni. Lehet vele haladgatni persze az elejétől a vége felé, de ezzel a „normális” olvasási metódussal előbb-utóbb zsákutcába jutunk. A linearitással itt nem megyünk semmire. Győrffy Ákos írása.
Szabadfi Szabolcs által a Highlights of Hungary díjra jelölt könyv egyedülálló krónika. A Szőlő Jövésnek Könyve nem csupán városi dokumentum, hanem az évszázadok lenyomata.
„Ne vádoljanak engem azért, hogy olyan sokat írok: önző vagyok, magamat mulattatom” – mondta a termékeny író, akinek első regényét még sok kritika érte.
A baloldaliság, a marxizmus és mindaz, ami belőle kinőtt, a terror és az erőszak bölcsője.
A Nyugat soha nem érzékelte, hogy a saját kultúrája veszélyben lenne, ellentétben velünk – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter az MCC Hunyadi Szalon rendezvényén.
Csökkenteni akarja Magyarország hatását.
Szeptember elején nemcsak az iskolákban csöngettek be, a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben is elkezdődött a tanév. Melyek a legnépszerűbb képzések a börtönben? Mennyiben segíti egy új szakma a szabadulás után az elítélteket az újrakezdésben? Ennek jártunk utána.
