A pálya széléről

„Az új magyar humánértelmiség hathatós közreműködése, közéleti szerepvállalása nélkül aligha képzelhető el a magyar demokrácia újjáépítése. A politikus nem értelmiségi, nem is kell annak lennie – de baj van, ha nincs értelmiség. Különösen aktuá­lis ez az úgynevezett »tények utáni korban«. Mert a közéleti értelmiség feladata a reflexió és a kritika; az igazság keresése a közéletben és a tudományban. Ez az egyik kulcs a közhatalom birtokosainak elszámoltathatóságához: köztiszteletben álló, tanult, a szellemi életben aktív figurák gondolkodjanak és nyilvánítsanak véleményt róluk, formálják a közbeszédet és a közvéleményt. Fontos azonban, hogy az értelmiség a politikusok döntéseit sosem közvetlenül, hanem mindig a közvéleményen keresztül kérheti számon – éppen ez az, amit rendszerváltó értelmiségünk félreértett. A politikus nem az értelmiséginek tartozik elszámolással, hanem a népnek, amelyre viszont az értelmiségi véleménye kifejtésével hatást gyakorol. A politikus dolga ebben a viszonyban az értelmiségi szerep lehetőségének – az egyetemi autonómiának, a sajtószabadságnak, a magaskultúra túlélésének – biztosítása.

A helyesen felfogott közéleti értelmiségi szerep elengedhetetlen a demokratikus fejlődéshez, a rosszul felfogott szerep azonban visszatart attól. A politika és az értelmiség közti választóvonal ugyanolyan fontos, mint a kettő közti – indirekt – kapocs. A politikusok játszanak, az értelmiség – valóban – a pálya széléről kiabál, és vezeti a többi szurkolót. Méltat és bírál, az igazságot keresi, és a hazugságokat leleplezi. Ebben a szimbiotikus különállásban az értelmiség és a politika közti párbeszéd közvetett – köztük áll a nyilvánosság, a közvélemény –, de folyamatos. Az értelmiség pozíciója és szabadsága biztosított, respektusára csak önmaga jelent veszélyt. Az írástudók felelősségét a magáénak érzi, közéleti kérdésekben rendszeresen véleményt nyilvánít. A politikusok, a nép vezetői és képviselői nem elsősorban ezen értelmiségi vélemény fogyasztói, hanem az ez által vezetett közvélemény hű szolgái. Nincsen special relationship, nincsenek szürke eminenciások. Egyenrangú párbeszéd van. A szerepek közti különbséget pedig mindkét oldal komolyan veszi, hiszen más politikai cselekvésének formája és tartalma, és főleg más az érte viselt felelősség minősége és mennyisége.

Az Orbán előtti világ nem jön vissza, de az elrontott értelmiség–politika viszonyból tanulni kell. Az új viszony kialakítása az új értelmiség és az új politika közös felelőssége. A politika dolga, hogy az értelmiségi lét feltételeit biztosítsa; az értelmiség dolga, hogy a rá osztott felelősséget vállalva foglalkozzon a közélettel anélkül, hogy feltétlen engedelmességet várna el annak gyakorlati alakítóitól. Az új értelmiségnek és politikának nem együtt, de közösen kell Magyarországot újjáépítenie. Jobban, mint elődeik tették. A stabilitás záloga a szerepek tisztázása, a határok világos meghúzása. A folyamatos reflexió elengedhetetlen, de a változás reménykeltő: egy új esély.”