Sorrentino Vatikánjának legjobban félrevezető hiányossága, hogy XIII. Piusz és az evangéliumok Jézus Krisztusa köszönőviszonyba sem kerülnek egymással.
„Sorrentino Vatikánjának legjobban félrevezető hiányossága, hogy XIII. Piusz és az evangéliumok Jézus Krisztusa köszönőviszonyba sem kerülnek egymással. A Názáreti egyáltalán nem referencia, egyszerűen kimarad a filmből. Neve is csak Krisztusként hangzik el egyetlenegyszer, de akkor is csupán a neokonzervatív pápa egyik titulusának díszeként, tudniillik hogy Róma püspöke Jézus Krisztus földi helytartója is.
Az ifjú pápa életével, egyház- és istenképével tulajdonképpen visszalép az Ószövetség korába: például épp azzal, hogy amiként Isten láthatatlan, úgy a pápát se lehessen túl sokat látni. A legfőbb főpap szerepe kimerül abban, hogy uralkodik, törvénykezik, és nagyritkán vállalkozik egy-egy liturgikus szerepre, ahogy a jeruzsálemi főpap is évente egyszer belépett a szentek szentjébe.
Keresztény megközelítésben éppen az a legnagyobb gond Sorrentino filmjével, hogy a benne mellékesen felsejlő, távoli, legfőképpen pedig hallgatag Isten képe szöges ellentétben áll a Mindenhatónak azzal az arcával, amely Jézusban ismerhető fel. A kereszténység legfőbb vonatkoztatási pontja ugyanis nem a hatalmi harcokban ügyesen manőverező neobarokk főpap, hanem az egyszerű vándortanító, aki megszólít, tanítványokat gyűjt maga köré, megesik a szíve az embereken, és megbékélést, gyógyulást hoz, ahol csak teheti. Legfőképpen pedig életét adja szeretteiért. Ezzel ellentétben XIII. Piusz irtózik az emberektől, egyházában a vallásos hitnek majdnem kizárólag funkcionális szerepe van, mégpedig a hatalom szolgálatában. A konkrét ember kérdései, gondjai, szenvedése, az emberi élet értelme és végső reménye többnyire mellékes marad a filmben. Itt az egyház elsősorban a belső hatalmi harcok csatamezeje. Ezenkívül a pazar vatikáni hátterek, a pápai lakosztályok, a csodás kertek és múzeumok világát látjuk, és persze a nagyszerűen kidolgozott karakterek feszültségekkel mindig teli és ezért szórakoztató súrlódását. Amikor azonban a rendező felvonultatja a kultúrkatolicizmus legjavát, arra is rámutat, hogy a sok csipke, a csillogó arany, a súlyos szépségű egyházhatalmi szimbólumok, a hímzett palástok, a drágakövektől csillogó süvegek és a sűrű tömjénfüst kiválóan alkalmasak arra, hogy eltakarják a megoldatlan problémák tömkelegét, sőt az égbekiáltó bűnöket is. Az akolszagú jó pásztornak, aki közelről ismeri juhait, ebben a filmsorozatban nyoma sincs.
Katolikus sci-fi
A tudományos-fantasztikus kalandfilmekhez hasonlóan Paolo Sorrentino is olyan világot vetít előre, amely rendkívül mereven strukturált, nagyon tekintélyelvű, szereplőinek öltözéke néha mulatságosan konzervatív, céljaik pedig az univerzális távlatok ellenére nagyon is földhözragadtak. (Sohasem értettem, hogy a sci-fik világában ugyan miért kellene a galaktikus utazásokra középkori öltözetben, súlyos palástokban, hosszú szárú bőrcsizmákban, vértekkel és kardokkal útra kelni, még ha utóbbiak pengéje lézerből van is…) Az ifjú pápa stílusa is alaposan a múlt kellékeiből építkezik, modora kínosan teokratikus, de azért látszik, hogy tanulékony. Sokkoló első megnyilvánulása miatt természetesen nem válik a média kedvencévé, a templomok kiürülnek, az egyház anyagi bázisa megroppan. Ez az első látásra »áldatlan« helyzet azonban nagyon jól megmutatja neki, kik azok, akikre az összeomlás szélén csakugyan számíthat. És ezek az egyháziak egytől egyik olyan sebzett lelkek, akiknek a társaságát XIII. Piusz korábban kifejezetten kerülte: alkoholfüggő plébánosok, hájas és nyájas méltóságok, homoszexuális hajlamú papok, együgyű jámborkodók. A megalázó helyzet, amelybe sajátos arroganciájával és éretlenségével manőverezte az egyházat, kikezdi az ifjú pápa világának eszmei merevségét, és a főpap kénytelen lesz megbízni az elsőre gyengének látszó emberek jóságában. Közben pedig saját sebzettsége is egyre jobban tudatosul benne. Mindez egészen új távlatokat tár fel XIII. Piusz és egyháza számára. Így a sorozat végére mégis kimondottan szerethetővé válik az első amerikai származású pápa. (...)
Az ifjú pápa a katolikus világot nagy kérdéseket felvetve, intrikákkal, alapvetően mégis a megújulás, az erkölcsi megtisztulás folyamatában jeleníti meg. Ezért az egyházat gyakran kifejezetten lejáratni igyekvő klisékkel ellentétben kifejezetten üde színfoltnak számít a kortárs filmek sorában.”
A Batman világában játszódó Pingvin igazi oázis a képregény-feldolgozások kietlen sivatagában: bámulatos, ahogyan az HBO sorozatában egy elsőre totálisan érdektelennek tűnő karakterre építve milyen mély és emberi drámát alkottak.
Így hergel a liberális sajtó!
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint balliberális hergelés folyik.
Ferenc pápa a béketörekvések folytatására bátorította Orbán Viktort a találkozójukon. A felek közti kapcsolat az utóbbi években intenzívvé vált, a miniszterelnök a keresztény értékek védelméért folytatott harcban az egyik legfontosabb szövetségesének tartja a szentatyát.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Szalay Dániel a Magyar Márton nevéhez köthető kontroll.hu kapcsán megjegyezte, hogy „zavaró az álfüggetlensége”.
Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.
A 22 éves, kezdő újságíró cikke az író halála miatt nem került nyomtatásba.
