Carrie Fisher: A hercegnő naplója

„Nagyon jól kezdődik a könyv, a szerző felsorolja nekünk, hogy milyen fontos dolgok történtek 1976-ban, amikor amúgy leforgattak egy elsőre elég zakkantnak tűnő filmet, amelyről a résztvevők nem tudhatták, hogy legenda lesz belőle és belőlük is. Röviden összefoglalja nekünk a szerző, mi történt vele addig, amíg ki nem választották Leia hercegnő szerepére, majd a bulvárosabb részeket elegánsan elhallgatva, elmeséli, hogyan látja mai szemmel rövidke liezonját Harrison Forddal, majd átadja a szót saját 19 éves kori önmagának, az akkori érzelmeivel szembesít bennünket. Ezután újra a 60 éves Carrie Fisher szól hozzánk, aki elmeséli, milyen őrület szakadt rá a bemutató után, mennyire nem tudott mit kezdeni a hírnévvel, és teljesen őszintén leírja, hogy csak akkor szállt be régi hírnevének kiárusításába, amikor anyagi okok erre rákényszerítették, mennyire nem akart részt venni a show-business-ben, amelytől azonban végül nem tudott szabadulni. Az utolsó éveiben megbékélt a sorsával, a helyén kezelte a rajongókat, és az idő múlását, valamint azt, hogy tehetett ő bármit, az emberek szemében ő Leia hercegnő maradt egy életre.

Carrie Fisher színésznőként írta be magát a filmtörténelembe, valójában azonban az igazi terepe az írás volt, elismert szkriptdoktorként tevékenykedett, és ebből a könyvből képet kaphatunk arról, hogy milyen tehetségesen művelte ezt a nem könnyű mesterséget. Fanyar öniróniával számolt le saját legendájával, humorral oldotta életének tragikumát, szórakoztatva tartott lelki élveboncolást, hogy megmutassa a rajongóknak, hogy Carrie Fisher és Leia nem ugyanaz a személy, mégsem léteznek egymás nélkül. Nemcsak Star Wars rajongóknak ajánlom ezt a könyvet, hanem mindenkinek, akit érdekel az ember a legenda mögött.”