Bár úgy érzem ez a téma egy kicsit lerágott csontnak minősül már ez a téma, de kedves szerkesztőm kérésére én is hozzáteszem azt, amit én erről a témáról gondolok.
Régóta dolgozom gyermekorvosként, dolgoztam kórházban, körzetben, kutató intézetben, magánorvosként, vezettem prevenciós programokat és tevékenykedtem bölcsődeorvosként. Ezekből egy-kettő jelen időben értendő, azaz benne vagyok a gyermekorvosok napi gyakorlatában.
Érdekes felvetések olvashatók fiatal kolléganőnk
írásában. Egy részükkel egyetértek (pl. ne higgyük azt, hogy a kalcium el fogja mulasztani az allergiás reakciót), de vannak, amikkel nem. Előrebocsátom gyógyszer takarékos szemléletű vagyok, indokolatlanul, a „biztonság kedvéért” sosem javaslok gyógyszer alkalmazást. Azt gondolom, hogy a” finom” kis lázcsillapító szirupok se biztos hogy annyira jók a gyerekeknek, mint ahogy ezt Angliában – a cikk szerint – gondolják.
Igyekeznünk kéne minimális kemikália bevitellel megoldanunk, pl. a lázcsillapítást. Egyetértek, hogy csak akkor érdemes bármit is tennünk egy lázas kisgyerekkel, ha a láz már olyan mértékű, hogy az nehezen viselhető a kicsinek, de, hogy ilyenkor mit tegyünk, azt hiszem nagyon egyénfüggő. Mármint nem az orvostól, hanem a betegtől , az ő toleranciájától, egyéni igényeitől kell hogy függjön.
És igen, van, hogy a hűtőfürdő jobb megoldás, mint a „finom” kis szirupocska. Azt gondolom az orvosnak –ha jól ismeri betegét, vagy legalább tüzetesen az adott helyzetet- sokszor változó módon kell döntenie, mindig az egyén érdekeinek megfelelően.
Azért tanultunk 6 évet az egyetemen, szereztünk évek gyakorlata után szakvizsgát és tettünk szert még ezen felül is gyakorlati és elméleti ismeretekre, hogy képesek legyünk egyénre szabottan dönteni akár a legegyszerűbb orvosi kérdésekben.
És itt ütközöm az Evidence Based Medicine elveivel. Általános ajánlásnak elfogadom, hiszen mindig a legkorszerűbb módon kell választanunk mind a kivizsgálást, mind a terápiát illetően, de semmiképp sem követhetjük a guideline-t sematikusan. Ma már az E.B.M. mellett egyre nagyobb tért hódít az egyénre szabott gyógyítás, ennek genetikai, epigenetikai hátterét kutatjuk.
Kis pácienseink gyógyításakor a szakma legkorszerűbb ismeretét kell ötvöznünk az egyénre szabott gyógyítással. Azért vagyunk orvosok, hogy jó döntéseket hozzunk, mindig a beteg érdekét szem előtt tartva. Azaz nem sémákat követve, hanem a valós helyzetet akkor és ott helyesen értékelve kell gyógyítanunk. És ebbe bele kell tennünk az elméleti és gyakorlati tudásunkon felül lelkiismeretünket, türelmünket, felelősségérzetünket, szóval mindent, ami emberségünk jobbik fele.
Lehet, ez túl patetikusan hangzik, de számomra ettől lesz nemcsak szakma, hanem hivatás, amit művelünk. Hálával gondolok ifjúkorom mestereire, akiktől nagyon is korszerű és használható tudást kaptam, amire –természetesen- rárakódott évek tapasztalata, az újabb kutatási eredmények beépítése a napi gyakorlatba.
Sok helyen jártam kórházban látogató orvosként Japántól az Egyesült Államokig. Soha nem éreztem, hogy az én „otthoni”, Magyarországon szerzett tudásom korszerűtlen lenne. Remélem, kedves Kolléganő, Te is megtalálod saját utadat, beépítve angliai tapasztalataidat magyar szakmai gyökereidbe!
