Mindenki

„A filmben azonban egy váratlan fordulattal a kórus mindegyik tagja felmondja ezt a hamis és – kétségtelen, mind a jól, mind a gyengén éneklő kórustagok számára – megalázó (bár gyakorlatias szempontból nézve hasznos és látszólag sikeres) hamis alkut, és fellázad az alkut megtestesítő kórusvezető ellen. Azzal ugyanis, hogy mindenki csak tátog, a »beszédes« csendben minden és mindenki lelepleződik. Megvalósul ugyan az »egyenlőség«, de a legalacsonyabb szellemi-hierarchikus szinten, a legrosszabbul éneklők szintjén, és ez botrányhoz vezet. A kórusvezető pragmatikus célzatú manipulációja, amellyel működőképesnek igyekezett bemutatni egy hamis és működésképtelen konstrukciót, lelepleződik, ő maga megsemmisül. És megsemmisülésével dia­dalmasan felcsendül a »szabadság, egyenlőség, testvériség« kórusa, győzött az igazság. Legalábbis erről próbál minket meggyőzni a most világsikert elért Mindenki című film. 

De vajon valóban az egyetemes igazság győzelmét látjuk-e itt megvalósulni? Vajon ezzel valóban sikerült-e egyszer s mindenkorra tökéletes megoldást találni a nyugatias modernitás liberális demokráciájának alapdilemmájára? Nyilvánvalóan nem, hisz a dia­dalmasan felcsendülő kórus minden jó szándék ellenére csak hangzavar lehet, hisz attól, hogy »testvérünkké” fogadjuk az alacsonyabb szellemi-hierarchikus szinten álló társainkat, a készségekben, képességekben meglévő különbség még nem szűnt meg. A film tehát hamis látszatot sugall, és meg sem kísérli megnyitni azt a teret, amelyben talán valóban a megoldás felé mozdulhatnánk el. Arról már nem is beszélve, hogy, bár megoldást valójában nem ad, képmutató módon mint ős-gonoszt bélyegzi meg az egész konstrukció alaphazugságát mindössze csak pragmatikusan menedzselni próbáló kórusvezetőt. Mindez azért van így, mert a film alapfilozófiája mégiscsak a mai liberális demokráciát megalapozó »szabadság, egyenlőség, testvériség« hármas jelszó hamis mitológiáját próbálja piedesztálra emelni. 

Aligha véletlen azonban, hogy az ezt a jelszót »megkonstruáló« francia forradalom a világtörténelem legbrutálisabb tömeggyilkosságába torkollott, és iszonyú örvénylések közepette éppen ő maga vált saját hármas jelszavának leglátványosabb felszámolójává. Megoldást tehát korunk e legsúlyosabb dilemmájára ez a film sem ad, és amit sugall, az legfeljebb egy újabb hazugságtérbe vezet, de azt el kell ismernünk, a probléma létét professzionális módon és elegánsan mutatja fel. És, aki megnézi, az utána már nem tud szabadulni a hatásától, nincs mese, dolgozni kell, dolgozni. Mindenkinek.”