„Kereshetünk mi itt jellemfejlődést és mély katarzisokat, de Jalan maga kizárja ezt a fajta nagy eposzi véget. Ennek ellenére többet harcol, mint az egészséges lenne. Sorsfordító kalandjai csak annyiban érintik meg, hogy életben marad-e vagy sem, és nem is várhatunk többet tőle. Azonban, ahogy a korábbi könyvekben, most is átkacsingatunk a Tövisek hercegébe, kicsit összekeverve ezáltal a szálakat. Jorg jelenléte egészen furcsa hangulatot ad annak a jelenetnek, melyben szerepel, de a két férfi ezúttal sem lett kebelbarát. Nos, legalábbis nem a szokványos értelemben...
A humora sokkal markánsabb: rendkívüli módon élveztem a lapokról felém röppenő iróniát, néhány részen hangosan nevettem, és összességében igen jól szórakoztam. A történet kerek egész, bár ezúttal talán némileg lassabban indult be. Igen sajátos tempóban kocogott, majd hirtelen, egyetlen pillanat alatt őrjöngő vágtába kezdet. Nem mindenre voltam felkészülve.