Nem azt mondták, Feri… – avagy a pofára esés anatómiája

2017. február 24. 14:16

A legkevesebb, hogy Borkai Zsoltnak le kéne mondania a MOB éléről, a paszulyokért felelős biztosnak meg legalább egy halk szorrit elmorzsolnia a fogai között és megtanulni, hogy mekkora a kabát.

2017. február 24. 14:16
Menyhárt doktor
Tutiblog

„Azok a fő felelősök, akik pénzt és paripát kaptak, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, mégis elbaltázták. Akik milliárdokat költöttek a pályázatra és annak népszerűsítésére. Akik megetették a népet az állítólagos politikai-nemzeti konszenzusról, de valójában semmit nem tettek a konszenzusért.

Mert nem elég kitenni a kirakatba, hogy (az LMP-n kívül) minden parlamenti párt támogatta (fővárosi képviselői révén) az olimpiát, aztán magasról tenni az egység fenntartására. Ha valóban nemzeti, össznépi ügy volt az olimpia, akkor mindenkinek, aki a konszenzus részese, kártyát kellett volna osztani. Ehelyett megint nem történt más, minthogy elment sok százmillió forintnyi reklámpénz a sokkal rosszabb sorsra érdemes Index.hu és társai megnyerésére, amely médiumok cserében még nagyobb vehemenciával és elfogultsággal álltak ki a momaxosok mellett – lásd a Spéder-lap mai címlapsztoriját. A párbeszédképes ellenzékiek pedig ott maradtak az út szélén, pontosabban az aluljáróban, a momentumos standok szélén árválkodva, mint Szanyi Tibor a maga öt aláírásával. (...)

Miközben január eleje óta egyre csak hízott a »tanuljunk meg kicsik« lenni koalíció, a Magyar Olimpiai Bizottságnak és az égig érő paszulyokért felelős kormánybiztos úrnak egyetlen érve sem hangzott el a nyilvánosság előtt. (Az, hogy túl sok meló jött össze hirtelen, mert az olimpiai PR mellett át kellett adni a vizes vb létesítményeit is stb., bocs, de nem érv.) Sajnos az egész nagyon emlékeztet a 2002-es kampányra, amikor a nem kampányolásban merült ki a bukáshoz vezető stratégia, majd az eljövő MSZP-SZDSZ-érának köszönhetően vissza is csúszott Magyarország vagy 15 évet a népek nagy versenyében. Vagy 2006-ra, amikor az őszinte kiállás és a bátor érvek helyett a zavarodott maszatolás és a Ron Werbertől koppintott rosszabbul élünk, de 14. havi nyugdíjat ígérünk maszlag el is vezetett a hasra eséshez.

A hallgatás és a maszatolás most is politikai kudarcot eredményezett, járulékos elemként pedig létrejött a hiénák nagykoalíciója, amiről csak remélhetjük, hogy nem fog kitartani a jövő évi választásig. Akárhogy is szépítjük, ezt hiba volt hagyni. A legkevesebb, hogy Borkai Zsoltnak le kéne mondania a MOB éléről, a paszulyokért felelős biztosnak meg legalább egy halk szorrit elmorzsolnia a fogai között és megtanulni, hogy mekkora a kabát. És ami még fontosabb, tanulni, tanulni, tanulni ebből a pofára esésből is, mert a jobboldal Magyarországon mindig akkor volt erős, amikor bátran, őszintén, hangosan és hitelesen vállalta a véleményét a szavazók előtt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
martymcfájl
2017. február 25. 05:07
Menyhárt doki mondanivalóját jelentős emocionális érvekkel támasztja alá a szakállas fiatalemberek fényképének egymás mellé helyezése. Egyébként nagyon furcsa, hogy tényleg annyira akarták azt az olimpiát, vagy csak most utólag síránkozik mindenki, miszerint milyen nagyon is jó és nemzetkovácsoló lett volna. Ha visszagondolunk, a nép még mindig nem tudja, hogy mi is lett volna igazán ez az egész, ezért is lehetett ilyen könnyen és gyorsan összegyűjteni az aláírásokat.
csurcsányi
2017. február 24. 21:21
Menyhárt doktor!2018-n akkora pofont kaptok megint ,hogy 2024 olimpiáig csak kóvályogni fogtok.
kamasuka
2017. február 24. 19:14
Mit vársz? Egyoldalú mandi. Mindegyik a momot dugja. Még a tuti elítélő postból is pont a lényegtelen dolgokat emelik ki.
kulalak
2017. február 24. 17:37
Igaz. El kell olvasni az eredetit. Igaza van. Persze Párizs sem lesz befutó, viszont Soros végképp nem akarta Pestet.:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!