Neki nem kell mindennap játszóház, sőt! Viszont szívesen eljátszik magában is, amihez nagy fantázia kell. Neki időre és türelemre van szüksége ahhoz, hogy a zűrös-zajos helyzeteket jobban viselje, mert neki nem kell, nem jó a rengeteg inger. Ő ettől nem értéktelenebb vagy kevesebb, mint a vagány gyerek, csak máshol helyezkedik el a félénkség dimenzióján. Ez egy olyan vonása, amit inkább elfogadni kell, nem ellene menni, mivel ha kiirtani akarjuk, akkor azt várjuk el tőle, hogy homlokegyenest más legyen, mint önmaga, ami viszont komoly szorongás és frusztráció forrása lehet.
Persze segíteni lehet és kell is neki, hiszen neki is kellenek barátok, s ő is szívesen játszik másokkal is. A szülők pedig ebben sokat tudnak segíteni. Ha elfogadják, hogy ő ilyen és kész, s ezért rövidebb bevásárlásra mennek a sarki kisboltba, „gyakorolni”. Ha sétálni a bevásárlóközpont helyett egy csendes parkba viszik. Ha akkor mennek a játszótérre, amikor még senki sincs, vagy csak kevesen vannak, s addig maradnak, amíg a gyereknek még jó. Ha elengedik a szülinapi zsúrra, de előbb érkeznek, mint a többiek, s az anyja marad, amíg szükséges. Kis lépésekkel előre, s csak addig, amíg a gyereknek jó. Így támogathatják a szülők a félénk gyereküket. S értékeljék benne azt, ami jellemzően sajátja a félénk gyerekeknek: a fantáziáját, a csendjeit, az érzékenységét, a jó eszét...
Az igazi elfogadáshoz hozzá tartozik az is, hogy észrevesszük a másik jó tulajdonságait. A gyereknek pedig a saját képességeit, tehetségét érdemes kibontakoztatni, ahelyett, hogy szociábilitásból „korrepetálnák”.