Nem egy család keresett már meg azzal, hogy úgy látja: túlságosan félénk a gyereke, nem akar a játszótéren a lába mellől mozdulni, nem meri szülinapokra elengedni, mert annál nyugodtabb helyzetekben is visszahúzódó, félénk, félős, s a szülei nélkül nem akar idegen helyen maradni.
Persze segíteni lehet és kell is neki, hiszen neki is kellenek barátok, s ő is szívesen játszik másokkal is. A szülők pedig ebben sokat tudnak segíteni. Ha elfogadják, hogy ő ilyen és kész, s ezért rövidebb bevásárlásra mennek a sarki kisboltba, „gyakorolni”. Ha sétálni a bevásárlóközpont helyett egy csendes parkba viszik. Ha akkor mennek a játszótérre, amikor még senki sincs, vagy csak kevesen vannak, s addig maradnak, amíg a gyereknek még jó. Ha elengedik a szülinapi zsúrra, de előbb érkeznek, mint a többiek, s az anyja marad, amíg szükséges. Kis lépésekkel előre, s csak addig, amíg a gyereknek jó. Így támogathatják a szülők a félénk gyereküket. S értékeljék benne azt, ami jellemzően sajátja a félénk gyerekeknek: a fantáziáját, a csendjeit, az érzékenységét, a jó eszét...
Az igazi elfogadáshoz hozzá tartozik az is, hogy észrevesszük a másik jó tulajdonságait. A gyereknek pedig a saját képességeit, tehetségét érdemes kibontakoztatni, ahelyett, hogy szociábilitásból „korrepetálnák”.
A Kaliber főszerkesztője nem tartja kizártnak, azt, hogy Ruszin-Szendi még a honvédség felsővezetőjeként kapott engedélyt önvédelmi célú rövid lőfegyver tartására, ami öt évig érvényes.
Mindez a lengyel légtérben szemtelenkedő drónokról jutott eszembe, ahol mindent és mindennek az ellenkezőjét is állították már híres szakértők.
Vannak kiemelkedően sikeres projektek az életben.
Mindezt nem én állítom, hanem Magyar Péter maga mondta ki, hogy Ruszin-Szendi oldalán egy lőfegyver volt látható.
Ahol elfogynak az érvek, ott marad a kiabálás, az agresszió és a trükközés.
Jól látszik: az elnök rendet akar.
Arne Slot vezetőedző kitért a győztes gólra, amelynél a magyar játékos jegyezte az asszisztot.
