Amikor megérkezem a családhoz, fontosnak tartom, hogy a gyerekkel is találkozzak, és természetesen vele is kapcsolatot teremtek. S ilyenkor azt látom, hogy a félénk gyerek lassan kinyílik, előjön anyja mögül, megmutatja a játékait, felolvastatja a kedvenc meséjét, játékot kezdeményez, az ölembe kérezkedik. Olyan is volt, aki ablaktól ablakig cipeltette magát, hogy megkeressük, éppen merre jár a kukásautó.
Az anya pedig elmeséli, hogy alig tudnak otthonról kimozdulni, a zajos helyek, vásárlások sírásba torkollnak, a játszótérre is nehéz eljutni. A gyerek nem szereti az idegeneket, a zajt, a többi gyerek között is visszahúzódó, magányos, csendes.
Ezek a szülők gyakran attól félnek, hogy gyermekük szorong, amin segíteniük kellene, de nem tudják, hogyan. Más szülőket viszont az ejti kétségbe, hogy gyermekük nem felel meg a társadalmi elvárásoknak.
A félénkség nem egyenlő a szorongással. S ha meggörbülünk, a félénk gyerek akkor sem lesz soha a társaság középpontja. Ha a gyerek mindig is érzékeny és visszahúzódó volt, de otthon, illetve olyan helyzetben, környezetben, emberekkel, ahol és akikkel biztonságban érzi magát, kinyílik, csacsog, játszik, érdeklődik, az a gyerek nem szorong, nem valamilyen megoldatlan krízis terheli, hanem egyszerűen érzékenyebb, félénkebb, mint a többi.
Neki nem kell mindennap játszóház, sőt! Viszont szívesen eljátszik magában is, amihez nagy fantázia kell. Neki időre és türelemre van szüksége ahhoz, hogy a zűrös-zajos helyzeteket jobban viselje, mert neki nem kell, nem jó a rengeteg inger. Ő ettől nem értéktelenebb vagy kevesebb, mint a vagány gyerek, csak máshol helyezkedik el a félénkség dimenzióján. Ez egy olyan vonása, amit inkább elfogadni kell, nem ellene menni, mivel ha kiirtani akarjuk, akkor azt várjuk el tőle, hogy homlokegyenest más legyen, mint önmaga, ami viszont komoly szorongás és frusztráció forrása lehet.
Persze segíteni lehet és kell is neki, hiszen neki is kellenek barátok, s ő is szívesen játszik másokkal is. A szülők pedig ebben sokat tudnak segíteni. Ha elfogadják, hogy ő ilyen és kész, s ezért rövidebb bevásárlásra mennek a sarki kisboltba, „gyakorolni”. Ha sétálni a bevásárlóközpont helyett egy csendes parkba viszik. Ha akkor mennek a játszótérre, amikor még senki sincs, vagy csak kevesen vannak, s addig maradnak, amíg a gyereknek még jó. Ha elengedik a szülinapi zsúrra, de előbb érkeznek, mint a többiek, s az anyja marad, amíg szükséges. Kis lépésekkel előre, s csak addig, amíg a gyereknek jó. Így támogathatják a szülők a félénk gyereküket. S értékeljék benne azt, ami jellemzően sajátja a félénk gyerekeknek: a fantáziáját, a csendjeit, az érzékenységét, a jó eszét...
Az igazi elfogadáshoz hozzá tartozik az is, hogy észrevesszük a másik jó tulajdonságait. A gyereknek pedig a saját képességeit, tehetségét érdemes kibontakoztatni, ahelyett, hogy szociábilitásból „korrepetálnák”.