Az ilyen rendezvények előreviszik a rendező országot. Barcelona lakosai úgy tartják, 10-15 évvel előbbre tartanak önmagukhoz képest azáltal, hogy 1992-ben olimpiát rendeztek. A NOB kifejezett szándéka ráadásul, hogy a közepes méretű nagyvárosok is rendezhessenek olimpiát, erre fókuszál az Agenda 2020 program is. Nem véletlenül van így, hiszen e nélkül eljutna oda a világ, hogy egy napon senki nem akar majd megrendezni egy olimpiát.
Több város már nem először adott helyet olimpiának.
Valóban: a most pályázó Los Angelesben ez lenne a harmadik ilyen esemény. Athént is elő szokták hozni, de ez tipikus rossz példája annak, hogy hogyan ne rendezzünk olimpiát. Az én szándékom, és a BOM is így gondolkodik, hogy legyen olimpia Magyarországon, de ne mindenáron. Ahogy London rozsdaövezetét felszámolta az ott rendezett világverseny, hasonló előnyökkel járna Csepel számára is egy hazai olimpia. Ha ez nem valósul meg, az ottani jelenlegi szürke állapot »ellesz még egy darabig«.
(...)
Ha lesz népszavazás, mennyire látod esélyesnek, hogy holnapután, vagy hónapok múlva az olimpiarendezés mellett voksoljon a többség?