Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Az Igazi Csíki Sör és Lénárd Andrásék gyára nem a székely zászló, de még csak nem is a székely himnusz. Hanem semmivel sem több, mint egy ügyesen felépített üzleti vállalkozás.
„Egyszer már megírtam cikornyásan – nyáron, Igazi csíki huncutság címmel –, hogy mit gondolok a Nagy Csíki Sörháborúról és a körülötte kialakult népi-nemzeti felhorgadásról. Most azonban, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság vonatkozó döntése nyomán újabb pompás reklámkampányra nyílt lehetősége Lénárd András vállalkozónak és a csíkszentsimoni óriásmanufaktúrának, úgy érzem, muszáj hozzátennem a történethez néhány bekezdést.
A testület az Igazi Csíki Sör gyártásának-forgalmazásának leállítására kötelezte a gyárat a minap. A bíróság úgy ítélte meg, Lénárdék lenyúlták a holland Heineken által birtokolt Ciuc márka nevét, és a multi zsírján híztak kövérre, károkat okozva a hatalmas hollandus versenytársnak. Annak ellenére döntöttek így, hogy korábban a közösségi védjegyeljárásokat lefolytató Európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal kimondta: a két termék között sem megjelenésben, sem elnevezéseik kiejtésében, sem tartalmilag nem áll fenn hasonlóság.
Hogy ilyen hasonlóság a Csíki és a Ciuc szavak között van-e, azt minden olvasó eldöntheti józan belátása szerint. Ha van józan belátása bárkinek is ezekben a sörzivataros időkben.
A téma ugyanis kibontakozásának első pillanataitól kezdve a székely tudat teljességéért folytatott harc részévé vált. A vitatott múltú Lénárd András és csapata nagy ötlettel állt elő, amikor kitalálták az Igazi Csíkit. Igazi 22-es csapdájának is elnevezhették volna. Jó válasz nem születhetett rá. Nyilvánvaló volt, hogy a címkéik szerint Ciucnak látszó, ám minden magyar által csak csíkiként emlegetett márka ismertségére játszanak rá, ahogyan az is, hogy nincs az a versenytárs vagy hatóság, amely ezt szó nélkül hagyhatná. Innentől minden fordulat a kampány motorjává vált – a rossz hír is hír –, és ahhoz sem kellett sok, hogy a csatározás kizárólag a jó és a gonosz, a mi és ők felosztás mentén értelmeztessék.
A marosvásárhelyi táblabíróság döntése nyomán minden korábbinál magasabbra csaptak az indulatok. Hogy az ártatlan bárányka Lénárdék a rettenetes románok áldozataiként mutatják be magukat, adódik, és hogy a politikusok és publicisták legszélesebb tömegei egy emberként háborognak, az sem különös. Háborúban nem szokás bíbelődni a körülményekkel való beható ismerkedéssel és a részletekkel, de árnyalt helyzetelemzéssel sem.
A küzdelem mostanra végképpen átcsapott a határokon. Aki Lénárdékat bántja, bírálja vagy akár csupán kételkedik bennük, az egész erdélyi magyarságot alázza meg. Az minimum román- vagy Heineken-bérenc. Aki Heinekent iszik, nem hazafi. Ez sem új, először másfél-két éve hirdettek bojkottot bizonyos közösségek. Most csak lendületet kapott a dolog, miután a magyarországi politika egy részének is muszáj volt belefolynia a buliba. Ott tartunk immár, hogy az itteni Heinekennek is meg kellett nyikkannia, mondván, több száz ember munkáját veszélyezteti, aki forszírozza a bojkottozást, úgyhogy legyenek kedvesek mérlegelni.
Miközben azonban a balhé folytatódik, az alapvető kérdés szerintem releváns marad: a háború kirobbanásáért ki a felelős? Valamint: kinek áll érdekében, ami zajlik?
Árulkodó jelek természetesen mindig vannak. Ilyen például, amikor egy rohamosan gyarapodó, mind nagyobb méretű és egyre többfajta terméket előállító sörgyár összes mondatában kézművesnek nevezi magát. Akkor, amikor a valóságos kézművesek sem tesznek már ilyet, mert a kifejezés szavatossági ideje lejárófélben van. Akkor, amikor bárhonnan nézve nyilvánvaló, hogy a csíkiak nem kézművesek. A legkevésbé sem.
Ha ez nem igaz, mi biztosan az? Mármint a kommunikációjukban? És a sörükben?
A sok-sok felszínes harsánykodás, az ezrével-tízezrével repkedő lájkok és upvote-ok árnyékában feltétlenül fontos ilyen mondatokat – Balogh Levente írása a Főtér hasábjain jelent meg – is olvasni az ügyről: »Apropó, Heineken: legjobb tudomásunk szerint a holland cég csíkszeredai gyárában sem mókusok vagy hargitai barnamedvék dolgoznak, hanem becsületes székely emberek. És apropó, Igazi Csíki Sör: az igazinak mondott csíki sörgyár fele részben szintén holland tulajdonú – ennyit az autentikus helyi termékről.«
Mielőtt kitörne a sörapokalipszis, tényleg nem árt adni egy esélyt a nüanszoknak.
Csak azért, hogy mégse feledkezzünk meg a nagy pattogás közben arról: az Igazi Csíki Sör és Lénárd Andrásék gyára nem a székely zászló, de még csak nem is a székely himnusz. Hanem semmivel sem több, mint egy ügyesen felépített üzleti vállalkozás. Minden csíki és minden székely – sőt minden erdélyi és nem erdélyi magyar – többet érdemel, mint hogy erre a márkára és erre a botrányra kelljen építenie identitástudatának legfrissebb rétegeit.”