Torgyán örökösei

2017. január 25. 10:03

Az idő ahelyett, hogy eljárt volna felette, hozzá idomult, hiszen Torgyán bukása után jó tíz évvel akkora igény mutatkozik a térségben a viccpártok és viccpolitikusok iránt, mint talán még soha.

2017. január 25. 10:03
Veres István
Új Szó

„Egyszer be is jött nekik, az 1998-as választáson, bár esélytelenül indult a pártja, 12 százalékot szerzett, és kormánypárt lett (a Fidesz és az MDF társaságában). Agrárminiszteri pályafutása 2001-ig tartott, ezekhez az évekhez fűződnek legszórakoztatóbb esetei és mondásai (chilei magyar cseresznyeexport, thaiföldi krokodilbőr-feldolgozás). Aztán a sok botrány hatására lemondott, még a Fradi elnöki tisztségéről is.

Merthogy FTC-elnök is volt, szép hagyomány. A kétezres években aztán az FKGP meg Torgyán is eltűnt a politikai színtérről. A volt elnök azért villant még néhányat, és előszeretettel nyilatkozott bármiről Trianon revíziójától kezdve Angelina Jolie-ig. A TV2-ben 2010 körül úgy jellemezte a Jolie–Pitt házaspár családmodelljét, hogy Szent István király intelmei szerint nevelik gyerekeiket. 2011-ben Ganxsta Zolee és Csernus Imre mellett ott volt az egri Traktoros Gyorsulási és Szépségverseny zsűrijében.

Az idő pedig ahelyett, hogy eljárt volna felette, hozzá idomult, hiszen Torgyán bukása után jó tíz évvel akkora igény mutatkozik a térségben a viccpártok és viccpolitikusok iránt, mint talán még soha. Csak a mostaniak már nem nevetik el magukat nyilatkozat közben. Hiába, a fejlődés megállíthatatlan.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rony Tronco
2017. január 26. 09:44
Torgyán nem viccpárti, nem vicc volt, hanem kőkemény beépített romboló. A nyolcak bandájának fővezére, akik szétverték a 40 fős Kisgazda képviseletet és az ezek 8-an kisajátították "alkotmányosan". Többek között ezért is maradt el a rendszerváltás. Lásd még a Ghyczy (a geci) az Antall és társai. Mind be voltak építve a rombolóba.
1234
2017. január 25. 15:50
A vicc az ő maga verespeti és az újszósz, de olyan kínos, hogy senki nem nevet rajta, igény pedig soha nem is volt arra amit csinálnak, a globalista elity provinciális hasznos idióta szolgáin kívül, de ez soha nem is érdekelte őket.
Toledo
2017. január 25. 14:31
Hülye vagy öcsi! Torgyán Úr egy igazi magyar hazafi volt,akinek a képességei kibontására a parlament kitűnő terepasztal volt!Bóhócnak, viccpolitikusnak csak a ballibsibibsi média igyekezett beállítani, amire az agymosott, magyar identitásuktól megfosztott, kádár panelprolik vevőnek bizonyultak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!