Berlinben nyitottak az emberek, Budapesten meg közönyösek

2017. január 17. 18:43

Nagy megkönnyebbülés és felszabadulás, hogy nem dominálnak le a szexuális vágyaim, mint férfi koromban. Interjú.

2017. január 17. 18:43
Vay Blanka
Velvet

A tested is borotválod?

Igen. Amíg nem kezdtem el a hormonterápiát, addig háromnaponta negyven percet vett igénybe, most ötnaponta húsz perc.

Ahhoz hogy érkezik el az ember, hogy hormonokat szedhessen?

Az egyesületnél adtak egy listát arról, hogy melyik pszichiáterek jogosultak papírt adni arról, hogy transznemű vagyok – ez a feltétele a hormonterápiának meg minden egyébnek. Elmentem, volt két beszélgetés, amik alapján azt mondta, hogy rendben. Ez egyébként nagyon gyorsnak számít, valószínűleg azért kaptam meg a papírt ilyen könnyen, mert a pszichiáter számára egyértelmű volt az esetem. El kellett még mennem endokrinológushoz is, és május első hetében kentem magamra az első ösztrogénzselét.

Zselé?! Ezek szerint rosszul gondoltam, hogy ezek tabletták?

Van tabletta is, de én zselét használok. Változó korban lévő nőknek gyártják eredetileg – a tesztoszteronblokkoló viszont tényleg tabletta.

Mik voltak az első hatásai a terápiának? Mi volt az első dolog, amit ezek hatására éreztél magadon?

Elmúlt az egész életemet végigkísérő halálvágyam és az életundorom, és két hét után egy nagyon erős nyugalom, kibéleltség-érzés töltött el, ami azóta is tart. Messze ez a legjobb az egészben.

Aztán azt hittem, hogy eltűnt a libidóm – most már azt mondom, hogy nem tűnt el, csak lejjebb ment. Ami egyáltalán nem baj, mert ha erre a státuszra még a régi libidóm kezelgetését is rápakolnám, az elég macerás lenne. Nagy megkönnyebbülés és felszabadulás, hogy nem dominálnak le a szexuális vágyaim, mint férfi koromban. Egy kicsit tisztábbak lettek az érzéseim, ezt is nagyon élvezem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2017. január 18. 18:32
Jó jó,elment a többi meleg liberális közé.de miből akar megélni?Mihez ért azonkívűl hogy traszvesztita?Mindenesetre Magyaroszág nem veszített vele semmit.
mantelman
2017. január 18. 14:01
Egyébként gondoljunk bele, hogy átlagos férfi-nőként mennyi bajunk van a testünkkel és ezekből mennyi pszichés gátlásunk van. Hát még egy ilyen szerencsétlen sorsú embernek... Remélem megtalálja a lelki békéjét.
héttörpe
2017. január 18. 11:49
Kedvelem a sok hazáját leköpő embert. Ja nem. Itt minden szar. Berlinben minden jobb. Ez mondjuk decemberben ki is derült.
puszika
2017. január 18. 11:32
Már majdnem azt kérdztem a Blankától, hogy Berlinben hol nyitottak? Aztán az olvasás után jöttem rá, a kérdés FELESLEGES!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!