Merkel és Orbán

„A jog ismer egy sajátos kifejezést, így hangzik: »ráutaló magatartással egyértelműsítette« a szándékát a perbe fogott személy. Most éppen ez történik. A demokratikus ellenzék ráutaló magatartással azt egyértelműsíti, hogy a elfogadja kormány menekültpolitikáját és ezzel lemond arról, hogy Magyarország jövőjét alakítani képes erőként tűnjön fel a közvélemény előtt. Az helyes, hogy élesen kritizálják a hivatal embertelen viselkedését, hogy tiltakoznak az uszító kampány ellen, de ez elég? Biztosan népszerűtlen lesz az a politikus, aki kimondja: igen, Magyarország sem vonhatja ki magát az alól, mint ahogy a világ többi fejlődni kívánó országa sem, hogy egy gondosan megtervezett, sok szempontúan végigvitatott koncepció alapján, de engedélyezze a korlátozott mértékű bevándorlást. A másik lehetőség, hogy kijelentjük, a csodában bízunk.

Meglehet, bukik a demokratikus oldal, mert a szavazópolgár nem fogja honorálni a kellemetlen igazságot kimondó felelős véleményt. Vajon a csodavárást honorálja majd?

Akinek a magyarság sorskérdéseivel kapcsolatban csak annyi az üzenete, hogy le kell váltani a jelenlegi kormányt, mert ez a kormány lejtőre vitt bennünket, de arról, hogy honnan teremti elő a további lecsúszás megállításához szükséges emberi erőt, nem mutat be még vitatható koncepciót sem –, mennyi esélye lesz a politikáját markánsan meghatározó Orbán Viktorral szemben?

Angela Merkel bátor volt, vállalta a népszerűtlenséget, és most fordított egyet a német történelmen. Bebizonyította, hogy Németország valóban szakított a múltjával, ugyanakkor ha nem is oldotta meg véglegesen a gazdasági és demográfiai problémákat, de hatalmas lépést tett előre. Kiderült, a migránsok hasznosak. Ez a 2017. év eddig legszenzációsabb híre. Kormányunk ebből nyilván semmilyen következtetést nem von le, mert az az eddigi irányvonal megváltoztatását jelentené.

És az ellenzék?”