Apu ökölbe szorult keze vagyok – Egy Y generációs vallomása

„Először is tisztázzunk néhány dolgot az Y-nosokkal kapcsolatban, kedves társadalomkutatók, bébi búmerek, nők, asszonyok, férfiak, fiúk, gyerekek.

Nincs kapunyitási pánikunk, csak a hülye emberekből van elegünk. 

Bár viccesek ezek a hírek, de amúgy nem érdekel, hogy:

Mészáros Lőrinc eszik-e kovászos uborkát a pörkölt mellé,

Vona Gábor meleg-e,

vízszintes bobpályát építettek az Alföldön,

hová tűnt Kövér László bajusza...

vagy hogy az '56-os, '48-as, szilveszteri, szentistvánünnepi, valentin- és szentpatrik-napi beszédében ki mit üzent a népköztársaságnak.  

Mindezek helyett az érdekel, 

hogy az ipari forradalom óta mi vagyunk az első olyan generáció, amelyik nem számíthat jobb életkörülményekre, mint az előző,

hogy a nálunk egy generációval idősebbek hajlamosak semmirekellőnek tartani minket, de közben nem akarják átadni nekünk az igazi felelősséget, a valódi visszajelzést és a hasznosítható tapasztalatokat, mégis a mi nyugdíjjárulékunk fogja eltartani őket – szóval közös érdekünk lenne, hogy beilleszkedjünk a társadalomba... legalább az ő kedvükért,

hogy a munkahelyeken a tisztességes fizetett próbaidőt felváltotta a fizetetlen „szakmai gyakorlat" – és ilyenek a szépen csomagolt marketingüzenetek: „Ez az a hely, ahol határ a csillagos ég” (kösznem),

hogy sokszor teljesen megvezethetőnek és idiótának néznek minket, 

hogy valódi munka és pozíciók helyett, csak a hunglish és a full alibizés megy – kontrollexecutiveok és recrutingmanagerek, szevasztok! Ott tali a mítingrumba’ !

hogy a szakmai etika csak imidzs, minden pozícióba mennek a tesók, akik helyett majd az alatta lévők dolgoznak, ugye, #bro’s before hoes, #szia, uram!

hogy miközben itthon nemzetközi színvonalú hazai művészek szívnak, egy haverral bindzsiztek össze valamit paintben, mert kommunikációra nem költünk, hülyegyerek!

(különben meg, amíg van dáridó, havasiszimfonik és rockopera lóháton, mit pattogsz,)”