Hiszi a piszi (azaz PC)

„Nem vitatható, hogy ez az eredetileg nemes és helyes célkitűzés idővel aberrált túlzásokhoz is vezetett a nyolcvanas-kilencvenes években. Azonban ezek a túlzások valójában nem léptek ki az akadémiai világ campusok által behatárolt tartományából, azon belül sem váltak soha általánossá, sőt még hegemónná sem (megengedem, hogy ez egyes amerikai egyetemek esetében nem így volt, de Európára nézve ez mindenképpen igaz). Egy militáns és meglehetősen elszigetelt kisebbség képviselte a PC radikális változatát és ez már önmagában is lehetetlenné tette, hogy a PC ebben a túlzó és elfogadhatatlan formájában az akadémiai világon túl, a társadalom egészében uralkodóvá váljék. Nem is következett ez be sehol.

Mivel a PC radikálisai tág értelemben a Demokraták által létrehozott széles társadalmi koalíciónak a részét képezték, vagy legalábbis mások odasorolták őket (bár többségük a Demokratákkal szemben is nagyon kritikus volt), az amerikai Republikánusok ismerték fel először a nagy lehetőségét a Demokrata vetélytárs PC-vel történő lejáratására. Reagan elnök már a nyolcvanas években kampánybeszédeiben kitűnően élt a lehetőséggel és folyamatosan a PC túlkapásaival, sokszor esztelen túlzásaival támadta a Demokratákat. A Demokraták védtelennek bizonyultak ezekkel a támadásokkal szemben, mert bár a túlzásokkal nem értettek egyet, az eredeti célkitűzést, a másik méltóságának tiszteletét helyesnek tartották. A recept nagyon jól működött (legutóbb még Trump kampányában is) és a kilencvenes évekre szép lassan Európában is átvették, jóllehet maga a PC abban a formában, amilyenben ellenfelei láttatják, a mi kontinensünkön teljesen marginális volt. A poszt-68-as baloldal, szociáldemokraták, harmadik utasok, progresszív baloldaliak, ökoszocialisták (és nem az európai liberálisok) itt is besétáltak a csapdába: az őket gyanúba keverő megalapozatlan támadás ellen rosszul védekeztek és emiatt rajtuk ragadt a bélyeg: a gondolatrendőrséggel felérő, nyelvi elnyomást eredményező PC hívei.

A post-truth világban létrejött egy démon, akitől rettegni lehet, sőt kell, aki minden bajunk oka és forrása: a politikai korrektség. Ez nem elsősorban hazai jelenség, egész Európában az uralkodó beszédmódért folytatott nyelvi küzdelem erről szól, de nálunk, ahol a politikai korrektségnek eddig sem sok nyoma volt, egészen abszurd az az elszántság, ahogyan a kormány a politikai korrektség ellen küzd.”