Vendégszerzőnk, Pogrányi Lovas Miklós egyetemi oktató írása
2017. január 12-én megjelent a Professzorok Batthyány körének közleménye, Gondolatok az ország állapotáról címmel. A szöveget egy olyan társadalmi szervezet jegyzi, mely fontos szereplője a jobboldali szellemi elitnek, tagjai tiszteletreméltó emberek, akik elismertségükért megdolgoztak, tudományos karrierjük valódi eredményeken alapul, szaktekintélyük kétségbevonhatatlan.
Elemzéseik közrebocsátása azonban nem szakmai munkásságuk része, hanem jellegzetes értelmiségi szerepvállalás.
Múlt heti közleményük ezért okot adhat a hazai, konzervatív intelligencia helyzetén való töprengésre is.
*
Bámulatos erejű kifejezés az értelmiség, kiválóan alkalmas a szellemi elit felelősségének felvetésére, segítségével a legmélyebb indulatokat lehet előcsalni az emberekből. Persze használatos értéksemleges elemzési kategóriaként is (a diplomások összessége), de normatív értelemben sokkal gyakrabban fordul elő, ami nem meglepő, ha tekintetbe vesszük a kifejezés születésének körülményeit: olyan XIX. századi lengyel és orosz szerzők versengenek a használat időbeli elsőbbségért, mint Karol Libelt, a nacionalista lengyel költő, vagy Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij, az orosz romantika nagy alakja. E szerteágazó jelentésű szó már kezdetben azokat a személyeket jelölte, akik nemcsak, hogy a szellem emberei voltak, de kiemelkedő társadalmi felelősséget vállaltak magukra.
Ha az értelmiségről normatív értelemben beszélünk, rögtön a szemünkbe ötlik, hogy minden ember mást ért rajta: az értelmiségi többnyire a szellem embereivel szemben támasztott irreális elvárások megtestesítője. Ő az, akinek meg kellene valósítani az eszményeinket: okos, független, mértéket ad és befolyásol. Tekintélyét tudása alapozza meg, nem vagyona vagy politikai hatalma.
Az értelmiségi szerepkör kialakulásáról számos remekművet írtak, melyek java magyar nyelven is olvasható: A nyugati értelmiség történeti szociológiáját Az értelmiség a középkorban c. klasszikus ismerteti, melynek szerzője Jacques Le Goff világosan rámutat a hatalomtól való egzisztenciális függés kezdetektől fennálló, kétségbevonhatatlan voltára.