A putyinizmus mint kényszer

„Persze, a mélyben zajló tömegmozgások nyomán keletkező kényszereket lehet putyinizmusnak vagy orbánizmusnak nevezni a politikai és a médiapropagandában. De ez csupán ráolvasás, pótcselekvés marad mindaddig, amíg nem a valóságos folyamatok feltárására irányul az erőfeszítés. Amíg nem az erőforrások igazságtalan elosztásának vizsgálata, a viszonyok igazságosabbá tételének követelése, a világméretű, többrétegű – országok közötti és országokon belüli – kizsákmányolás által okozott feszültségek enyhítésének módja áll a viták középpontjában, addig minden polémia Trumpról, Putyinról, vagy éppen Orbánról csupán a felszínt érinti. Ahogyan Magyarországon is látjuk: emiatt nincs eredménye az ellenzék erőlködésének.

Ebben a helyzetben a viták, a javaslatok csak azt szolgálják, hogy az egyik felet mumusnak kiáltsák ki, diabolizálják a másik érdekében. Ez azonban, a polémiákban résztvevők szándékától függetlenül, még inkább elfedi, semmint feltárja azokat a bajokat, amelyeknek mindannyian szenvedő alanyai vagyunk, vagy leszünk mindaddig, amíg a világban – globálisan és az országokon belül – szükségszerűen át nem rendeződnek az elosztási viszonyok. Hogy ez a demokrácia megőrzésével, vagy éppen autoriter politikai rendszerek, netán totális diktatúrák révén történik-e meg, az attól is függ, hogy a fejlett tőkés országok hajlandók lesznek-e áldozni a demokrácia oltárán a nemzetközi kapcsolatokban is, vagy sem. Mit ne mondjak, egyelőre e tekintetben sem túl jók a kilátásaink.”