Hogyan készüljünk a szülőségre: tudatosan vagy ösztönösen?

Amikor első gyermekemmel voltam várandós, akkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy milyen érdekes: gyakorlati és elméleti vizsgát is kell tennünk ahhoz, hogy jogsit kapjunk és autót vezethessünk, de a gyerekneveléshez elég egy jól sikerült örömteli éjszaka a kedvessel, s máris zöld jelzést kapunk. Na, de milyen típusú felkészülésre lenne szükségünk, amikor szülőnek készülünk? 

Nos, ha elég rámenős lennék, most rögtön elindítanám az első szülőfelkészítő tanfolyamot, de nem vagyok. Ráadásul mélyen hiszek az emberekben, s abban, hogy képesek saját erejükből felkészülni és fejlődni. De mégis, milyen felkészülés kellene? Tudatos és ösztönös egyaránt.

*

A tudatos elsősorban nem az elméleti anyag bebiflázására vonatkozik, sőt, némely internetes forrás egyenesen inkább kerülendő, mintsem megszívlelendő – noha persze akad hasznos szakirodalom is a témában, nem egy. Ugyanakkor szinte minden egyes kérdésben tud a szülő addig keresni, míg a saját véleményével azonos vagy akár azzal homlokegyenest ellenkező tanácsot nem talál.

A tudatos felkészülés alatt inkább a szülő önismerete értendő, ezen lenne szerencsés elérni egy szintet ahhoz, hogy aztán szülőként ez a része már ne okozzon további galibákat. S ez nem feltétlenül életkor kérdése, sőt. Nem ártana, ha a szülők tisztában lennének azzal, mik a saját kereteik. Például ha egy olyan szülő veszi maga mellé aludni a babát, aki ezt károsnak tartja vagy igazából fél együtt aludni a kicsivel, annak gondot fog okozni ez a helyzet, ahelyett, hogy megoldást nyújtana problémáikra.

Legalább addig a felismerésig el kellene jutni, hogy amellett, hogy arra törekszik a szülő, hogy a lehető legjobb szülő legyen (enélkül nem érdemes szülővé válni), amellett beismerje, hogy neki is vannak korlátai, s azokat is figyelembe kell vennie. Ami Palikánál működik, Pistikénél emiatt sem fog; azon túl, hogy maguk a gyerekek sem egyformák, s igen különböző habitussal és már a kezdetektől aktívan vesznek részt az anyával és apával való kapcsolatuk kialakításában.

Abban az értelemben még kerülendőnek is tartom az információkat, hogy sok szorongást okozhatnak, esetleg rossz irányba is befolyásolhatják a megfogant gyermek sorsáról való döntést, sőt, a gyermekvállalási kedvre is negatívan hatnak: már rég túlléptünk azon, hogy nem lehet beszélni a gyermekes lét sötétebb árnyalatairól, de ez azon az áron történik, hogy szinte nincs kommunikálva a rózsaszín oldala.

Gondoljuk csak meg, ki akar kismama lenni egy olyan országban, ahol még a helyet sem adják át a pocakosnak, s ki akarna anya lenni, ha a gyerek születésétől kezdve évekig még egy telefonbeszélgetésre sem lesz ideje, s csak a gyerekről szólhat az élete?!

Persze a valóság gyereknevelés terén sem ilyen fekete vagy fehér, s míg az anyák kuncognak azon, hogy a valódi jegeskávé receptje az, hogy egész nap nem sikerül meginni – merthogy van ilyen is –, addig ugyanez a gondolat egyenesen rémisztő lehet a még gyermektelen vagy várandós nő számára. Szóval nem kell olyan sokat olvasni, s ilyenkor az internet nem a legjobb barátja a kismamának.

Viszont érdemes a felkészülésbe belevenni az ismerős édesanyák meséit, történeteit, s a helyükön kezelve azokat – azaz nem megfellebezhetetlen szabálykönyvként vagy saját jövőképként –, a humort, szépséget, nehézséget egyaránt meglátva, megérezve készülni a gyermek érkezésére.

A gyakorlati vizsgát is elengedem, mert ami kérdés, abban elirányít majd a szoptatós nővér, a védőnő, a gyerekorvos, meg a barátnők, s ha szerencsénk lesz, a tanácsok legalább hasonlóak lesznek majd, s kiviláglik majd azok mentén a mi, saját utunk.

*

S végére hagytam az ösztönöst, mert ez talán még idegenül is hangzik napjaink embere számára, legyen az akár nő vagy férfi. Ha valaki szülőnek készül, bizony sokszor az ösztöneire lesz kénytelen hagyatkozni, s nem is lesznek azok túl rossz tanácsadók! Előbb megsúgják majd, hogy beteg lesz a gyermek, minthogy tünetek lennének, s pontosabban jelzik, hogy mi a baja a babának, mint bármilyen praktika vagy kütyü, csak tanulják meg a szülők meghallani a szavát.