Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Indulni kívánok a Köztársasági Elnök választáson. Tisztelettel kérem szépen az Önök támogatását.
„1962. január 3-án születtem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron. Elváltam, gyermekem nincs. Két éves korban kapott Streptomycin inj. kezelést követően kétoldali halláskárosodás ért. Hallókészülék viselése mellett beszéddel kommunikálok.
Angol, német nyelvismerettel rendelkezem. Két szakvizsgás gyógyszerészdoktor vagyok (1986 SZOTE). Öt éve a Nagyothallók és Barátaik Országos Közhasznú Egyesülete (NABOKE) elnökeként tevékenykedem.
A »klasszikus« Köztársasági elnöki feladatkörökön kívül, amit szeretnék elérni:
A társadalmi különbségek és a nemzeti megosztottság csökkentését.
Közvetlenebb kapcsolatot az állampolgárokkal: közéjük menni és közel engedni, segítőkészen meghallgatni őket, civil közösségeiket.
A hátrányos helyzetű rétegekkel (fogyatékkal élők, krónikus betegek, stb.) kapcsolattartást.
A családok körülményei javítását.
Megfelelő egészségügyi ellátást az állampolgárok részére.
Magyarország jó nemzetközi megítélését.
A Föld védelmét.
Indulni kívánok a Köztársasági Elnök választáson. Tisztelettel kérem szépen az Önök támogatását.”