„Ami a lényeg: a baloldaliaknak egy dolguk van, látható helyet keresni Lukács szobrának. Ha az úgy jár, mint a Károlyi-szobor, azaz hogy egy magánterület kertjében „privatizálódjon” és felejtődjön, akkor lényegében azok győztek, akiknek céljuk az volt, hogy Károlyi kiemelődjön a városi térből, a magyar politikai gondolkodásból, a politikai emlékezetből. A tér ugyanis politika, a városi tér politikai emlékezet (helyszíne). Lukács György szobrának ezek után, és főleg ezek után, nyilvános térben kell lennie. Láthatóvá, hozzáférhetővé kell tenni szobrát és emlékezetét, láthatatlansága intellektuális fegyverletétel lenne, hozzájárulás az elbujtatáshoz, egy indokolatlan szégyen magunkra vállalása. Lukács szobrának tehát nem egy üres vagy árnyékos udvaron kell állnia, hanem egy olyan térben, amelyben állva, abban haladva, megüt a remény, hogy lehetséges a baloldali világelgondolás.
Ennek megfelelően például egy kerületi illetőségű köztéren lehetne elhelyezni a szobrot, nem megrettenve az időtlen Fidesz Idők támadásaitól vagy széljobber zsebpolitikusok akcióitól. Mert Lukács Györgynek nekiestek. Tarolás, értelmetlenség, érthetetlenség, emlékfosztás, filozófiátlanítás.
S a harc mindenekelőtt akkor folytatódik, amikor már minden elveszett (Peter Sloterdijk), így a szoborügy kapcsán nincs más lehetőség, mint a városi tér csak azért is Lukács általi bevétele.”