„Van egy jó hírünk, meg egy rossz. Nagyjából így lehetne jellemezni a hétvége két fontos európai szavazását. Bár Matteo Renzi súlyos vereséget szenvedett az alkotmánymódosításról szóló referendumon, hiszen a választók majdnem 60 százaléka mondott nemet a szenátus jogköreinek megnyirbálására, a nagyobb politikai stabilitásra, Brüsszelben mégsem tapasztalható letörtség. Az uniós illetékesek ugyanis nem számítottak arra, hogy Ausztriában ilyen sima győzelmet arat majd a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen.
Ha a két voksolást összehasonlítjuk, sokkal inkább az osztrák szólt arról, várható-e irányváltás, a populisták felé való még jelentősebb elmozdulás Európában. Jóllehet az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer mérsékeltebben nyilatkozott az Unióhoz fűződő viszonyáról, mint pártja elnöke, Heinz-Christian Strache, akadtak nem túl biztató jelek. Azt mondta például, bár nem tervezi népszavazás kiírását az országnak az Európai Unióból való kilépéséről, ez mégiscsak szóba jöhet akkor, ha az EU-ban nem kerítenek sort az átfogó reformokra. Hogy változásokra szükség van, s nem mehet minden úgy a régi kerékvágásban a britek júniusi népszavazása után, azt senki nem vitatja, de mást ért uniós reform alatt Hofer, mint Angela Merkel. Van der Bellen kampányát arra építette: ha Hofer nyer, az az Öxitet, azaz Ausztria Unióból való kilépését eredményezheti.