Sírunk, nevetünk…

„Van egy jó hírünk, meg egy rossz. Nagyjából így lehetne jellemezni a hétvége két fontos európai szavazását. Bár Matteo Renzi súlyos vereséget szenvedett az alkotmánymódosításról szóló referendumon, hiszen a választók majdnem 60 százaléka mondott nemet a szenátus jogköreinek megnyirbálására, a nagyobb politikai stabilitásra, Brüsszelben mégsem tapasztalható letörtség. Az uniós illetékesek ugyanis nem számítottak arra, hogy Ausztriában ilyen sima győzelmet arat majd a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen.

Ha a két voksolást összehasonlítjuk, sokkal inkább az osztrák szólt arról, várható-e irányváltás, a populisták felé való még jelentősebb elmozdulás Európában. Jóllehet az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer mérsékeltebben nyilatkozott az Unióhoz fűződő viszonyáról, mint pártja elnöke, Heinz-Christian Strache, akadtak nem túl biztató jelek. Azt mondta például, bár nem tervezi népszavazás kiírását az országnak az Európai Unióból való kilépéséről, ez mégiscsak szóba jöhet akkor, ha az EU-ban nem kerítenek sort az átfogó reformokra. Hogy változásokra szükség van, s nem mehet minden úgy a régi kerékvágásban a britek júniusi népszavazása után, azt senki nem vitatja, de mást ért uniós reform alatt Hofer, mint Angela Merkel. Van der Bellen kampányát arra építette: ha Hofer nyer, az az Öxitet, azaz Ausztria Unióból való kilépését eredményezheti.

Az olasz kampányban nem arról volt szó, hogy ha a nemek győznek, akkor Olaszország távozhat az EU-ból. A referendumnak tartalmilag semmi köze sem volt az ország Unióhoz fűződő viszonyához. S tulajdonképpen sok következménye nem is lett volna a referendumnak, ha Renzi nem követi el azt a súlyos hibát, hogy összeköti a szavazást kormánya sorsával. Abban bízott, hogy győznek az igenek, s ezzel még jobban megszilárdítja hatalmát.”