„Mindig is voltak olyanok, akik sokkal több mindenben láttak veszélyt, mint mások, de a mai életformánk sajnos egyre inkább növeli annak az esélyét, hogy gyermekeink már születésük előtt megismerkedjenek a stresszel és szorongással. Szinte állandó kísérője lett az életünknek. Nézzük, honnan is eredhet.
1. Sokszor csak temperamentum kérdése. Az evolúció során mindig voltak óvatosabb, aggodalmasabb állatok és emberek. Ők érzékenyebb riasztórendszerrel lettek megáldva, s ott is veszélyt látnak, ahol nincsen. Időnként az is kiderül, hogy mégiscsak igazuk van. Szükségünk van rájuk, és valószínűleg sok embert mentettek már meg óvatosságukkal. (...)
2. A szorongás lehet életkori sajátosság is, hiszen a gyerekek időről időre újra és újra foglalkoznak az elmúlás, a halál kérdésével. A legtöbben valamikor 3-6 éves koruk között esnek át az első ilyen korszakon, majd kisiskolás korban jöhet egy újabb időszak.
3. A hároméves gyerekek naponta minimum fél-egy órát ülnek a tv, vagy más képernyő előtt. Ahogy nőnek, ez az idő egyre hosszabb. Akármennyire erőszakmentes is a tartalom, amivel találkoznak, tudjuk már, hogy a vibráló képernyőről érkező ingerek feldolgozhatatlanok a gyerekek számára. A túlingereltség felzaklat, ingerlékenyebbé tesz. A képernyőfogyasztás így komoly összefüggést mutat a szorongással, pláne, ha maga a tartalom is ijesztő.
4. Már régen nem elég »menő« (vagy mint nemrég megtudtam: »menci«) csak úgy ellenni a világban, örülni annak, ami van. Komoly a verseny, a teljesítménykényszer, és egyre fiatalabban állunk a rajthoz. (...)
(...)
10. S ha saját jogon nem sikerült még szorongani, hát ott van apa, anya, nagyi, vagy az óvónéni akinek a zizegését szivacsként át lehet venni. Egy gyerek érzelmi biztonságának alapfeltétele, hogy a hozzá közel álló felnőttek viszonylag kiegyensúlyozottak legyenek.”