Rájöttem, mi vezetett a liberalizmus haldoklásához

„Rájöttem, mi vezetett a liberalizmus haldoklásához. Van nekünk egy régi jó, mondásunk: Sok beszéd megöli a dolgot. Elképesztő, hogy a liberális társaság milyen szövegözönt képes produkálni egy-egy téma kapcsán. A liberális világban ahhoz, hogy egy döntés megszülessen – akár egy kézenfekvő döntés, amihez a józan paraszti ész is elegendő lenne –, elébb hatástanulmányok és tervezetek tucatjainak kell elkészülnie, majd előkonferenciák, konferenciák és utókonferenciák garmadájának lezajlania.

Minden egyes téma köré gordiuszi csomót szőnek, aztán persze nem tudják kibogozni, ergo a probléma is megoldatlan marad. Valahogy képtelenek egyszerűen és letisztultan gondolkodni, mintha az snassz lenne. Az istenadta nép fia – aki persze egy primitív, tahó, egy agysejtű lény – pedig fogja a fejét, és nem érti, mi olyan komplikált és miért kell még tovább bonyolítani és legfőképpen miért kell annyit papolni róla, hogy már a hülye se értse. Aztán megjelennek olyan vezéregyéniségek, akik a gordiuszi csomót egyszerűen kettévágják és simán viszik a voksot; őket újabban populistának titulálják. Ez a liberális fogalomtárban egy szitokszó. (Elég béna, az eddigiek ütősebbek voltak.)

A liberális gondolkodás számára a „sok beszéd megöli a dolgot”, a „sok beszéd, szegénység” és a „hallgatni arany” primitív, közhelyes frázisok, nem pedig örök érvényű népi bölcsességek. Csak mondanak és csak mondanak és csak mondanak, addig, amíg a nép fiának már zúgni kezd a feje és dobrokolni kezdenek az idegei, aztán már nem bírja tovább és a pokolba kívánja az egész társaságot, az eszméivel együtt. A végletekig ismételt szöveg visszaüt. A túlzásba vitt polkorrektség csömörhöz vezetett, a holokausztretorika túladagolása antiszemitizmushoz, a szexuális kisebbségek propagandája homofóbiához.”