„Közeledik a karácsony, az ember ilyenkor hajlamos arra, legalább is írásban, hogy szentimentális mondatokat vessen a papírra, bizakodó hangulatban várja az ünnepet és egyáltalán: arra a megállapításra jusson, hogy élni jó és szép, és a körülöttünk mozgók többsége is szeretetre méltó. Alapvetően hinni kell társainkban, és ha hiszünk bennük, a jót fogjuk visszakapni.
De ezeket a szép gondolatokat még karácsonykor sem hisszük el. Azt meséli a barátom, hogy ismerőse, aki Romániában él, abban a Romániában, amelyet – lássuk be – szerettünk megvetéssel illetni és bizonyára ma is van bennünk némi fensőbbségi érzés, nos ez az ismerőse hajdanában sokat járt Magyarországra. Nem csak azért, mert itt érezte igazában itthon magát, hanem mert vonzotta a felszabadult légkör, a szabadság illata.
Az utóbbi években azonban már csak akkor jön át, ha valami fontos dolgot – üzletit, például – kell elintéznie, és amint teheti, rohan vissza haza. Rohan, mert – mint mondja – nem bírja azt a feszültséget, ami belengi ezt az országot és akarva-akaratlanul rátelepszik mindenkire. Ez a folyamatos harc, konfliktus jön át az újságok hasábjairól, az online oldalairól, a televíziókból, rádiókból. De ami még rosszabb: a hétköznapi viszonyainkból is.”