Egy újszülött édesapjának büfijei és bukásai, 1. rész

„»Hányadik hónapban vagytok? Mikor szültök? Na, majd megtudod, mi az igazi fáradtság!« Vendégszerzőnk egy öthetes baba apukája. Még friss az élmény, megírta. Herczeg Zsolt írása.

(...)

A nő és a férfi terhesség (no pasaran!) alatti munkamegosztásnak lényege, hogy a nőt mindenki biztatja, a férfit pedig mindenki fenyegeti.

A nőnek például senki sem mondja gúnyosan, hogy meghízott, vagy kárörvendően, hogy »na, majd megtudod, mi a fáradtság, mert soha többé nem fogsz aludni!«, de a férfinak igen, aminek hátterében nyilván az van, hogy ezért az egészért mi vagyunk a hibásak, mi okoztuk, tehát legalább szavakban jól meg kell büntetni bennünket.

(...)

Olyan méreg ez, amire nincs ellenszer, de azért lábon ki lehet hordani. Enyhíti a kínt, ha az ember a szülés után rá váró nehézségek listázásának szadizmusára mazochizmussal reagál: »tudom, én éppen ezért akarok gyereket«. Ez egy jó időre blokkolja a társalgást, és ilyenkor elő lehet hozakodni olyan sokkal könnyedebb vagy kevésbé megosztó témákkal, mint, teszem azt, az emberi jogok helyzete Észak-Koreában... vagy Kádár János megítélése Szent István intelmeinek tükrében. 

»Szerencsére« a világ a látszat dacára egyensúlyban van, és az inga mindig visszalendül. A szülés után ugyanis az anyák iránt érzett részvét elpárolog, és az emberek többsége annyi együttérzést tanúsít feléjük, mint amennyire Lord Meldrumot érdekli, hogy Mabel mit fog vacsorázni.

De a szülés utáni pálfordulásokról és közterületi idiótákról majd legközelebb mesélek, mert a gyerek nyújtogatja a nyelvét, ami nem azt jelenti, hogy tapló, hanem azt, hogy vegyem fel, mert le akarja hányni a vállam...”