Választások Európában: Ma még döntetlen

„Szó sincs róla, hogy a »populistáknak« annyi. Ha vasárnap nőtt is a különbség a »független« zöld Alexander Van der Bellen és Norbert Hofer között, Ausztria szemmel láthatóan minden eddiginél megosztottabb. A vidék az FPÖ, az Osztrák Szabadságpárté, a vele ellenlábas pártok pedig Bécset és a nagyobb osztrák városokat uralják. Ezek ugyan most összefogtak Hofer ellen, hiszen ilyesmit egy államfőválasztáson könnyedén megtehetnek, de mi lesz, ha majd a kormányzás a tét? Az FPÖ már ma is a legnagyobb osztrák párt, miközben ellenfelei szükségképpen osztozni fognak a kormányzásról döntő voksokon. Mi sülhet ki ebből? Netán az egyre erősebb FPÖ részvételével kivitelezett érdekes kormánykoalíció, melyben akár a szociáldemokraták (SPÖ), akár a néppártiak (ÖVP) jelenthetik a másik partnert? Fogas kérdés, de számolni kell vele. Hiszen Ausztria mostanság az Európai Unió gazdaságilag egyik legstabilabb állama, miközben az osztrákok mintegy fele mégis elégedetlen a jelenlegi SPÖ-ÖVP nagykoalíció politikai elitjével. Korai tehát az FPÖ kiszorításáról beszélni. Attól hogy nem szereztek meg egy reprezentatív politikai posztot, a hatalomhoz még közel kerülhetnek. 

Európára nézve az osztrák államfőválasztásnak inkább csak (persze nem lebecsülendő) szimbolikus jelentősége van, az olasz népszavazás lehetséges következményei azonban sokkal súlyosabbak. Vitatkozhatunk azon, vajon kapitálisan hibázott-e Matteo Renzi, amikor saját kormányfői pozícióját egy hatalmi szempontból másodlagos jelentőségű népszavazási eredményétől tette függővé. Avagy éppen ellenkezőleg : racionális reformerként bravúrosan kimenekült egy reformellenes társadalmi hangulatból, hogy a távozása utáni káosz kiábrándító hatására számítva, erkölcsi-szakmai győztesként szavazhassák vissza. Színvonalas olasz elemzők ugyanis komolyan ezt állítják, mondván, hogy Renzi ámbár elég fiatal, stratégiailag ugyanakkor igen agyafúrt politikus, aki tud várni, sőt kivárni.”