Szülői és civil szervezetként határozzátok meg magatokat. Ezek szerint nem csak szülők a tagjai az egyesületnek?
A szülők mellett családtagok, barátok és szakmabeliek: orvosok, ápolók, lelki gondozók, kórházpedagógusok, gyógytornászok is vannak közöttünk. Mindenki, akit érint egy ilyen kezelés, aki végig kíséri a gyermekek útját a hosszú, másfél éven át tartó gyógyulási időszak alatt. Ebben a megváltozott élethelyzetben valódi családdá válunk a sorstársakkal, egészségügyi dolgozókkal, mert lényegében másfél évre beköltözünk a kórházba. A valódi problémák és az igények, hogy miben segíthetünk egymásnak, a betegágy mellett születnek meg, mi pedig megpróbálunk ezekre reflektálva segíteni. Ezért tartottuk fontosnak, hogy létrejöjjön ez a szervezet, mert úgy gondoltuk, hogy személyes és valós segítséget nyújthatunk, hiszen szülőként vagy gyógyítóként már átéltük ezeket a küzdelmeket. Azért is döntöttünk az egyesületi, nyitott forma mellett, hogy bárki csatlakozzon, aki érintett.
A segítségnyújtás és az általatok már megszerzett tapasztalatok és információk átadásának szükségessége hozta létre az egyesületet. Mi a te személyes motivációd?