Nem elég, hogy egy nap elteltével megsajnáltam az Astoriánál piára gyűjtő srácot és – a Száraz Novemberről való kioktatás mellett – adtam neki egy sörnyi pénzt, de utána még egy sörkóstolóval egybekötött sörmesélésre és koncertre is elmentem.
Méghozzá az ominózus Halloween-esti budai Horn Gyulás helyre.
Gyula-koktélt most hála Istennek nem adtak, volt viszont a Hübris sörfőzdétől egy csomó extra cucc: a már említett kedvencem, a Herbál iránti vágyamat meglepően könnyen leküzdöttem, a rizses-kávés lágert meg – a gyulás élményeknek köszönhetően – egyenesen örülök, hogy megúsztam. Ugyanígy voltam a korábbi emlékeim alapján mosogatószer-ízű Dr. Bélával és az angolosan unalmas Halál stouttal is. Tulajdonképpen így csak az Aranyláz elnevezésű vörös amerikai lágert bánom egy kicsit, hogy nem tudtam megkóstolni.