Amint megérkeztünk a pár éve egyetemista törzshelyből puccos hellyé avanzsált étterembe, az egyik volt osztálytárs rögtön benyögte: „Nagyon remélem, hogy senki nem száraz novemberezik!” Erre a legjobb reakciónak az tűnt, ha gyorsan leülök az asztal túlsó végébe és rendelek egy csipkebogyószörpöt. Ezzel még nem is keltettem feltűnést, mert vacsi előtt ezért még többen csak szolidan szörpöztek vagy ásványvizeztek, kaja után azonban már a kisgyerekes anyukák is nekiálltak minimum borozni.
Kezdtem kellemetlenül érezni magam, szóval kirendeltem egy alkoholmentes Sopronit a látszat kedvéért: messziről úgyse látszik rajta, hogy micsoda, a vörösborozó közvetlen asztalszomszédaimat pedig beavattam száraz novemberes tervembe, amihez szerencsére megértően viszonyultak. Én annál kevésbé viszonyultam megértően az alkoholmentes Sopronihoz: fel nem foghatom, hogy a 7térítősöknek mi ízlett benne, mikor kikiáltották a legjobb alkoholmentes sörnek.
Rövidesen nyilvánvaló lett, hogy a minimum öt éve nem látott, változatlanul klikkesedő osztályközösséget a viszontlátás öröme és – a többiek részéről elfogyasztott – alkohol együttvéve sem hozza össze újra, ezért hamar leléptem. Már csak azért is, mert egy másik kocsmában már várt rám a második kihívás: a szülinap.