Megjelent egy cikk a Magyar Nemzet október 17-i számában a lengyel abortusztüntetések kapcsán Antoni Rita tollából, amely — leginkább az egyes nőket ért méltánytalanság és fájdalom tapasztalatából kiindulva — a legális abortusz mellett száll síkra. Ahogy a szerzőt, úgy engem is a szenvedő nők körében szerzett tapasztalatok késztettek ennek a cikknek a megírására — mégis, a levont következtetések mások.
„Ami engem az úgynevezett »életvédő« szolgálatban elindított, az nem valamiféle ideológia vagy akár a meg nem született magzatokért érzett aggodalom volt, hanem az azzal a nem csillapodó, életet elszívó fájdalommal való találkozás, amellyel a terhességmegszakítást átélt nőkre jellemző.
— Miért nem mondta senki? — visszhangzik bennem a százszor hallott kérdés. Egyesületünk nemcsak várandós kismamák támogatásával foglalkozik, hanem segíteni próbáljuk az abortuszon átesett nőket is (számukra Ne félj, én nem ítéllek el címmel szervezünk hétvégi összejöveteleket). Bár igyekszem mindent megtenni a magzati korban lévő gyerekekért, eszembe se jutna »legyilkosozni« ezeket az asszonyokat. Hallgatom sorban a történeteiket a csoportban, már nem csak ők sírnak, használjuk a papír zsebkendőket mi is, és az utolsó, ami megfordul a fejünkben, az ítélkezés. Az egyetlen, amit érzek a történeteik hallatán, az együttérzés. És igen, néha a harag, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol normális dolognak számít anya és gyermeke kapcsolatának erőszakos megszakítása. Ahol senki nem beszél se előre, se utólag a következményekről, végképp magára hagyva szenvedésével a nőt. Aki ráadásul meg van győződve arról, hogy bizonyára csak vele van gond, hiszen milliók élnek »gondtalanul” hasonló történettel a hátuk mögött — vagy legalábbis mindenki ezt hiszi a másikról, aki ugyanígy hallgat a nehézségeiről.
(...) Egy kiterjedt felmérés szerint a »rutinműtétet« követően a nők 85 százaléka tapasztalja hosszabb-rövidebb ideig a poszttraumás stresszt vagy más érzelmi zavarok tüneteit. Mielőtt valakinek eszébe jutna vallási okokra gyanakodni: a válaszadók háromnegyedének semmilyen vallásos kötődése nem volt.
(...)
Akár az egyéni történeteket nézzük, akár a statisztikákat vizsgáljuk, nem nehéz eljutni a következtetéshez, hogy az abortusznak két áldozata van: a nő és a gyereke.
Én sem szeretem, amikor »okos férfiak« ideológiai, pláne politikai törésvonalak alapján vitatkoznak az abortuszról. Ráadásul szinte mindig a beteg magzat vagy anya, illetve a nemi erőszak eseteire hegyeződnek ki a viták, pedig ezen okok összesen sem érik el az egy százalékot — az abortált magzatok 99 százaléka egyszerűen »rosszkor jött«. (...)”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Már a szomszédban sem hisznek az ukrán csodában.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Többen számítanak növekvő megtakarításra jövőre.
„A jog és a józan ész győz egyelőre” – írta a Kreml egyik vezető megbízottja.
Még a viszonylag jobban ismert Ruszin-Szendi Romulusz kilátásai sem túl rózsásak a Magyar Nemzet információi szerint.
Novemberhez képest számottevően javultak az üzleti szféra és a fogyasztók várakozásai.
A Tisza Párt körül pedig a baloldali holdudvar képviselői bukkannak fel rendszeresen, noha tagadják, hogy együttműködnének Magyar Péterrel.
Miközben Európa lázasan keresi a választ arra, hogyan tárolhatjuk a megújuló energiákat, a Budapesti Műszaki Egyetemen nagy pillanatnak lehettünk tanúi: először rendeztek hazánkban vanádium-redox akkuworkshopot.
