Megjelent egy cikk a Magyar Nemzet október 17-i számában a lengyel abortusztüntetések kapcsán Antoni Rita tollából, amely — leginkább az egyes nőket ért méltánytalanság és fájdalom tapasztalatából kiindulva — a legális abortusz mellett száll síkra. Ahogy a szerzőt, úgy engem is a szenvedő nők körében szerzett tapasztalatok késztettek ennek a cikknek a megírására — mégis, a levont következtetések mások.
„Ami engem az úgynevezett »életvédő« szolgálatban elindított, az nem valamiféle ideológia vagy akár a meg nem született magzatokért érzett aggodalom volt, hanem az azzal a nem csillapodó, életet elszívó fájdalommal való találkozás, amellyel a terhességmegszakítást átélt nőkre jellemző.
— Miért nem mondta senki? — visszhangzik bennem a százszor hallott kérdés. Egyesületünk nemcsak várandós kismamák támogatásával foglalkozik, hanem segíteni próbáljuk az abortuszon átesett nőket is (számukra Ne félj, én nem ítéllek el címmel szervezünk hétvégi összejöveteleket). Bár igyekszem mindent megtenni a magzati korban lévő gyerekekért, eszembe se jutna »legyilkosozni« ezeket az asszonyokat. Hallgatom sorban a történeteiket a csoportban, már nem csak ők sírnak, használjuk a papír zsebkendőket mi is, és az utolsó, ami megfordul a fejünkben, az ítélkezés. Az egyetlen, amit érzek a történeteik hallatán, az együttérzés. És igen, néha a harag, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol normális dolognak számít anya és gyermeke kapcsolatának erőszakos megszakítása. Ahol senki nem beszél se előre, se utólag a következményekről, végképp magára hagyva szenvedésével a nőt. Aki ráadásul meg van győződve arról, hogy bizonyára csak vele van gond, hiszen milliók élnek »gondtalanul” hasonló történettel a hátuk mögött — vagy legalábbis mindenki ezt hiszi a másikról, aki ugyanígy hallgat a nehézségeiről.
(...) Egy kiterjedt felmérés szerint a »rutinműtétet« követően a nők 85 százaléka tapasztalja hosszabb-rövidebb ideig a poszttraumás stresszt vagy más érzelmi zavarok tüneteit. Mielőtt valakinek eszébe jutna vallási okokra gyanakodni: a válaszadók háromnegyedének semmilyen vallásos kötődése nem volt.
(...)
Akár az egyéni történeteket nézzük, akár a statisztikákat vizsgáljuk, nem nehéz eljutni a következtetéshez, hogy az abortusznak két áldozata van: a nő és a gyereke.
Én sem szeretem, amikor »okos férfiak« ideológiai, pláne politikai törésvonalak alapján vitatkoznak az abortuszról. Ráadásul szinte mindig a beteg magzat vagy anya, illetve a nemi erőszak eseteire hegyeződnek ki a viták, pedig ezen okok összesen sem érik el az egy százalékot — az abortált magzatok 99 százaléka egyszerűen »rosszkor jött«. (...)”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Mutatjuk a Társadalomkutató legfrissebb felmérésének számait.
Úgy nem élhetne azon kiváltságok egyikével, amelyek ellen „elvtársai” annyit küzdenek – írja az Il Giornale.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Az Európai Bizottság bíróság elé citálja Nagy-Britanniát a Brexit-megállapodás megsértése miatt.
Minden szempontból az unió élvonalához tartozunk.
Negyvenhárom hegyimentő és egy helikopter várja indulásra készen, hogy változzanak a körülmények.
A Tisza Párt elnöke hiába próbált viccelődni, nem igazán jött be.
