Önfelmentő hazugság, hogy Magyarországon csak azok élnek az utcán, akik ott „kívánnak” élni

„A hajléktalan emberek többsége minden ellenkező híresztelés ellenére nem Budapesten él, és Szegeden vagy Pécsett például többen élnek közterületen, mint ahányan hajléktalan szállókon. De Budapesten is úgy alszik vélhetően 1500-3000 ember a legnagyobb téli hidegben is közterületen vagy emberi lakhatásra alkalmatlan, fűtetlen épületekben, hogy közben a hajléktalanellátó intézmények 100 százalék körüli (és gyakran 100 százalék feletti) kihasználtsággal működnek. (...)

Ezek az emberek a mi honfitársaink voltak, a mi hazánkban fagynak halálra, a mi városainkban, a szabad ég alatt – vagy saját otthonukban, ha már arra sem volt pénzük, hogy fűtsenek. Végül is mindez rólunk is szól. Mi történt velünk, hogy hozzászoktunk ahhoz a botrányhoz, hogy emberek élnek az utcán? Mi az, amit ne hagynánk egymással megtörténni, ha ezt hagyjuk?

A helyettes államtitkár nyilatkozata pedig arról szól, hogy ne a politikai uralkodó osztály vagy a saját magunk felelősségét firtassuk: nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben, a »hajléktalanok« nem hozzánk hasonló emberek, akiknek tisztességes lakhatásra lenne szüksége és igénye, hanem olyan furcsa lények, akik valamiért jobban érzik magukat a hidegben és a mocsokban. Így »kívánják«, így kell nekik, ők tehetnek róla – mi megtettünk minden tőlünk telhetőt.

Nem tettünk meg.”