Trump figyelmeztette Amerikát: nem Putyin miatt kell aggódniuk, hanem arra kell ügyelniük, hogy ne járjanak úgy, mint Európa

Az amerikai elnök ismét kemény üzenetet fogalmazott meg a közösségi oldalán.

A Magyar Iszlám Közösség megdöbbent a Magyarországon egyre fokozódó idegengyűlölet, a súlyos iszlamofóbia miatt, melynek csúcsa most az ásotthalmi önkormányzati rendelet.
„A Magyar Iszlám Közösség megdöbbent a Magyarországon egyre fokozódó idegengyűlölet, a súlyos iszlamofóbia miatt, melynek csúcsa most az ásotthalmi önkormányzati rendelet. Levélben felkértük az Alkotmánybiróságot, hogy e rendeletet vizsgálja meg. Sajnos a hazai muszlim kisebbség, még a magyar muszlimok is, napi szinten vannak kitéve atrocitásoknak, mely már több esetben erőszakos cselekedetekbe is torkolt. Sajnálatos módon, a már több mint két hónapja elküldött segitségkérést megfogalmazó levelünkre még nem válaszolt a Miniszterelnök Úr. A hazai politikai élet szereplőinek tudomásul kell vennie, hogy bár vallási kisebbségben élünk, de alkotmányos jogainkat a gyakorlatban is meg kell védeniük, hiszen ugyanolyan magyar állampolgárok vagyunk, mint a nem muszlim többség! Mi nem tudunk hová »hazamenni«, mert ez a Hazánk! ”
(Közlemény.)