Gyárfás Tamás mondjon le!

2016. november 15. 17:04

Amennyiben Gyárfás Tamásnak valóban fontos a magyar úszás, és olyan elhivatottság van benne a sport iránt, mint ahogy azt állítja, önként távolítsa el a magyar úszásra legártalmasabb tényezőt, önmagát és mondjon le tisztségéről!

2016. november 15. 17:04
Hosszú Katinka
Facebook

„Nyílt levél

Budapest, 2016.11.15.

Az utóbbi időben Gyárfás Tamás részéről napvilágot látott nyilatkozatok miatt úgy döntöttem, ideje megszólalnom. A felkészülésem most is a legfontosabb, ezért nem reagáltam eddig az általa mondottakra, de úgy határoztam, nem mehetek el tétlenül a szavai mellett. Teljes mértékben értetlenül állok Gyárfás Tamás azon nyilatkozatai előtt, miszerint minden a legnagyobb rendben van köztünk. A Szövetséggel való viszonyom továbbra is változatlan. Gyárfás Tamás volt az első, aki 2008-ban azt mondta, hagyjam abba az úszást és vonuljak vissza. Ha rajta múlik, Magyarország a riói olimpiáról 3 arany- és egy ezüstéremmel kevesebbel tért volna haza. Idén januártól teljes mértékben egyedül, az Úszószövetség segítsége nélkül edzettem. Állíthatom, hogy megkönnyebbültem, teljes erőbedobással a felkészülésemre koncentrálhattam, ami szerencsére az eredmények tekintetében is megmutatkozott. 

Ami Gyárfás Tamás állításait illeti, a helyzet nem hogy nem változott tavaly ilyenkorhoz képest, hanem csak romlott 2015 óta. Egy év elteltével jóformán ugyanott tartunk, ahol eddig. Az olimpiai felkészülésemet 0 fokban, sokszor zuhogó esőben, kültéri medencében kellett végeznem, és nem én voltam az egyetlen. A feltételek mind a mai napig rosszak, a profi felkészülés körülményei nem biztosítottak sem az uszodában, sem a szárazföldi edzések terén. A »felújítási« munkálatok miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált minden, nem tudunk előre tervezni. A Komjádi uszodában az elmúlt másfél évben ez a második átalakítás, ami egyszerűen nonszensz. A renoválás ellenére mind a mai napig vannak problémák, amiket már a szülők és a gyerekek is észlelnek. Az, hogy a magyar úszás soha nem élt jobb napokat, egyszerűen nem igaz. Rosszabb lett. 

Számomra elfogadhatatlan, hogy az eredményeinkkel, keserves, mindennapi munkánkkal a Szövetség sajátjaként dicsekszik, és arra hivatkozik, nélküle nem lenne világversenyek otthona Magyarország. A lényeg nem az úszásról, még kevésbé az úszókról szól. Az egész rendszer érdekek mentén szerveződik. Elfogadhatatlannak tartom, hogy Tamás arra hivatkozik, hogy az úszók »nehéz emberek«, mikor egy egyértelműen szabályokat mellőző és működésképtelen rendszer ellen emelik fel a szavukat. Mélységesen felháborít, hogy tehetséges, sokat bizonyító, a világ élvonalában lévő úszóknak aggódniuk kell, vajon milyen következményekkel jár, ha hallatják a hangjukat. Elárulom, semmilyennel. 

Gyárfás Tamás kizárólag azért ülhet abban a pozícióban, ahol, mert mi hozzuk az eredményeket, és mert az úszóklubok többsége lehetetlen helyzetben van. A szavazások mellőznek mindenféle demokratikus jelleget, a tisztségekről nyílt, kézfeltartásos szavazással döntenek. Innentől kezdve nem nehéz elképzelni, hogy hányan mernek szembeszegülni a rendszerrel. A tisztségviselő választás során sokkal több forog kockán a kluboknak, mint a vezetői pozíciók. Komoly támogatások vannak veszélyben.

A Szövetség vezetősége nem csak az úszókat, teljes klubokat tart sakkban ígéretekkel vagy megfélemlítéssel. A létbizonytalanság megőrzése Gyárfásék számára elengedhetetlen. A rendszer és a rosszul rögzült, ősrégi metódusok semmiképpen sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Azon dolgoznak, hogy elhitessék a rendszeren kívül nincs élet, hogy semmi sem működhet a Szövetség közbenjárása nélkül. Ez egyszerűen nevetséges. Én magam vagyok az élő példa arra, hogy van élet a Magyar Úszószövetség után, sőt, akkor van csak igazán. 

Nem csak magamra kell gondoljak, és a versenyző társaimra, hanem azokra a gyerekekre, fiatalokra, akik elhivatottan vágnak bele az úszósportba. A mi felelősségünk, hogy kiálljunk magunkért és a leendő úszókért, mert ezt senki nem fogja megtenni helyettünk. Nem engedhetjük, hogy egymás ellen hangoljanak minket, hogy a fejünk fölött döntsenek a minket illető dolgokban, legyen az kvalifikáció vagy bármi más. 

Amennyiben Gyárfás Tamásnak valóban fontos a magyar úszás, és olyan elhivatottság van benne a sport iránt, mint ahogy azt állítja, önként távolítsa el a magyar úszásra legártalmasabb tényezőt, önmagát és mondjon le tisztségéről!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 262 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2016. november 17. 13:58
quiet [Hozzászóló kiszűrése] 2016. november 16. 14:25 Gyerekek, nekem arról kéne egy igaz nyilatkozat, hogy hányan tudtatok arról, hogy a Kiss László azután is baszakodott a tinilányokkal, miután kijött a börtönből. Mert ahhoz, hogy a Katinkát megértsétek, tudomásul kell vennetek, hogy Ő tudja, és tudta. Meg azt is tudja, hogy közületek ki tudja még. És zsigerből fordul fel a gyomra, ha valamelyikteket akár csak meglátja. Ha van még problémátok, ezeken a dolgokon gondolkozzatok sokat, hátha tisztább lesz a kép. ------------------ Ez a nap legjobb levele. ------------------ A felcsúti cigány kutyái soha se tudják megérteni az undort amit Hosszú Katinka érezhet ezek iránt. Ahhoz némi erkölcsi tartás kéne, ami nincs.
Mindjárt
2016. november 17. 07:00
Undorítók a felcsúti cigány mocskolodó kutyái. Nekik nem felel meg ez a csodálatos tehetség. Nekik a szemeiket is kilopó felcsúti maffia a tuti. Szegény Magyarország!
néhai Ch.Pilot
2016. november 16. 22:47
Kedves Mrs. Tusup! Én Öntől csak egyetlen egy nyilatkozatot szeretnék hallani: Hogyan doppingol? Mi az a ma még kimutathatatlan szer és módszer, ami győzelmeihez segíti? Mindenki tudja, hogy a 21. században az élsport dopping nélkül elképzelhetetlen. A világcsúcsok már rég túl vannak az emberi teljesítőképesség határán. Mindenki "kokszol". S Ön szinte naponta alázza porig rendszeresen doppingoló sporttársait, testhosszakkal verve meg őket. Nemcsak időnként, hanem szinte minden versenyen, amin elindul. Ha Ön indul, szinte nem is érdemes senki másnak a medencébe ugrania. Na, ilyen nincs! Ilyen szuperhősök csak a mesékben léteznek. Pontosan túl gyakori győzelmei leplezik le Önt! Egy olyan mezőnyben,ahol mindenki szed valamilyen anyagot, ez csak egyet jelenthet: más, jobb, újabb szert használ.
pollip
2016. november 16. 19:30
Nagyon unszimpatikus, beképzelt stílus: Hosszú-MÚSZ-háború: “Mi itt már nagyobbra nőttünk, mint a magyar úszósport." Mint ismert, Hosszú Katinka kedden egy Facebook-posztban lemondásra szólította fel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökét, Gyárfás Tamást. Az üggyel kapcsolatban Hargitay András szövetségi kapitány és Csurka Gergely sajtófőnök volt az M4 Sport Sportreggeli című műsorának vendége. Párbeszéd kellene, de az nincs! Mi mindent elkövetünk. Mi kommunikálnánk, míg válaszként Facebook-bejegyzéseket, üzeneteket kapunk, ez pedig szerintem nem egészséges dolog. Le kéne ülni, meg kéne beszélni ezt az egészet. Nekünk nem az a célunk, hogy Hosszú Katinkáéknak ne legyen jó, hanem pont az ellenkezője – öntött tiszta vizet a pohárba Hargitay. A kapitány és a sajtófőnök is elmondta, nem igazán kommunikálnak Shane Tusuppal és Hosszú Katinkával, volt már rá példa, hogy a viszonyuk feszült volt. Hargitay szerint a nyári riói olimpián is nehéz volt kijönni az amerikai edzővel, ugyanis mindent ő akart irányítani. Csurka Gergely felelevenítette Tusup egyik kijelentését, amely nagy port kavart a szövetségben: Mi itt már nagyobbra nőttünk, mint a magyar úszósport, nincs rátok szükségünk." Ha ITT tudtak nagyra nőni, akár köszönömöt is mondhattak volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!