2018 tisztítótűz lehet a baloldalon

2016. november 30. 13:00

A hosszútávú sikerhez az MSZP-nek meg kell szabadulni a Szigetvári Viktor, Bokros Lajos és Karácsony Gergely fémjelezte tömörüléstől, melyek csupán kárt okoztak az országnak és ezzel a baloldalnak is.

2016. november 30. 13:00

Sokáig úgy tűnt, hogy Molnár Gyula elnökké választása hozza majd el a kegyelemdöfést az MSZP számára, hiszen a tisztújítást megelőző kampány során többször az összefogás fontosságát hangoztatta, sokan az MSZP érdekérvényesítés nélküli önfeladását várták Molnár Gyulától. Az elmúlt hetekben azonban mintha valami megváltozott volna, talán Hiller István hatására, aki évek óta az MSZP értelmiségi talapzatának megerősítésén és stratégiaalkotásán dolgozik.

Az MSZP számára az elsődleges cél most egyértelműen az, hogy újra a legerősebb ellenzéki párttá váljon, mely címet a Jobbik évekkel ezelőtt elvett tőle. A Jobbik népszerűsége a szavazóik szembeköpését követően egyértelműen csökkent, így az ellenzéki szavazókért folytatott harcban nyílt egy légüres tér, ahol az MSZP ügyes politikával könnyen szerezhet új szavazókat.

A hosszútávú sikerhez azonban meg kell szabadulni a Szigetvári Viktor, Bokros Lajos és Karácsony Gergely fémjelezte tömörüléstől, melyek csupán kárt okoztak az országnak és ezzel a baloldalnak is. Ezeknek a botránypártoknak a politikai teljesítménye abban merült ki az elmúlt időszakban, hogy rendszeresen lejáratták hazánkat külföldön, és hogy az október 23-i állami megemlékezést megzavarták.

Az ilyen politikai akciókat ugyanakkor a magyar választók túlnyomó többsége elutasítja, így ha továbbra is reflektorfényben maradnak ezek a politikusok, akkor az garantálja a balliberális tábor folytatódó marginalizálódását.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. december 01. 07:52
Pinter68 [Hozzászóló kiszűrése] 2016. november 30. 16:41 @catalina9 2014 azért már elég régen volt. Azóta történt egy két dolog ellenzéki oldalon." Meséljen!!!
vanádium
2016. december 01. 06:35
Évtizedes közös sors és tolvajlás fűzte össze orbánt és simicskát . orbán többször nyilatkozta azt , hogy a maffia csapatukban simicska volt az ész. Tehát ha simicska azt mondta , hogy orbán egy geci , akkor az úgy is van. Mi állampolgárok , orbán agyrémének szenvedő alanyai ezt csak megerősíteni tudjuk.
Text adósság
2016. november 30. 19:48
A patyolatban fogják őket agyonlőni? Az akkor tényleg tisztítótűz.
Text adósság
2016. november 30. 19:48
A patyolatban fogják őket agyonlőni? Az akkor tényleg tisztítótűz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!