Állapotok a médiapuccs után

„Márpedig a sajtószabadság nem pusztán a polgárság (jó, legyen nektek »középosztály«, ha már a burzsoázia egyszerű megemlítése is botrány Budapesten, nem beszélve a »munkás« szóról, amely hahotát vált ki közöttetek) érdeke meg a facebookozó »értelmiségé«, pupákok, hanem a köznépé, amely szabad sajtó híján még annyira se tudja érvényesíteni az érdekeit, mint eddig – és eddig is alig tudta, még szimbolikusan is csak elvétve. Minél kevesebb újság, annál rosszabb a népnek.

De éppen ennek a banalitásnak a be nem látása miatt ilyen lagymatag az »ellenállás«.

A demokrácia szelleme az egyenlőség szelleme. A médiapuccs utáni vartyogásból pedig az tűnik ki, hogy itt az információs monopólium egyik szegmentumát birtokló kiváltságos csoport magánügyéről van szó.

No meg persze »ellenzéki« médiákról, amelyek harsányan gyűlölik az Orbán-kormányt (miközben egyre inkább úgy gondolkodnak, mint az »akinek semmije sincs, az annyit is ér« nagyszerű világszemléletét szorgos elméleti munkával megteremtő szélsőjobboldali államférfiak). Ezek a médiák a Matolcsyak és Rogánok kétes ügyeiről szóló, a cselédlépcsőről származó pletykákat állítják fölvilágosító munkásságuk, ööö, gyújtópontjába. Mintha ez lenne a fontos.

Ahogy bátrabban fogalmazó időkben (haha, az Imrédy-kormány idején) mondta Illyés Gyula: »leköpöm őket, mielőtt meghalok értük«.”